Nagy Blanka az MSZP szavazóköri delegáltja lesz vasárnap

2019.05.24. 11:13

A szabadszájú kiskunfélegyházi gimnazista az MSZP szavazóköri delegáltja lesz az EP-választáson, jelentette be a párt kommunikációs igazgatója a Hírklikken. Nagy Blanka a Bács-Kiskun megyei Orgoványban, a szülőfalujában tette le az esküt csütörtök délután.

Április elején írtuk meg, hogy az MSZP elnöke egy sajtótájékoztatón feltett kérdésre elmondta, Nagy Blanka is felmerült EP-képviselőjelöltként, de végül nem került fel a közös listára. Egyúttal cáfolta, hogy Szanyi Tibor EP-képviselő lemondással fenyegetőzött volna abban az esetben, ha a diáklány szerepel a listán.

A legfrissebb adatok szerint 26298 szavazóköri delegáltat jelentettek be a pártok az NVI-nek, holott összesen 185 ezret küldhettek volna a szavazókörökbe. A legtöbbet a Fidesz küldte, 14,5 ezret, az MSZP-Párbeszéd 5, a Jobbik és a DK 2,8-2,8 ezret küld vasárnap.