Vágó Gábor: Kiürült az agyam

2019.05.26. 23:47
Vágó Gábor, az Lehet Más a Politika listavezetője nem sokkal azután adott interjút az Indexnek, hogy a párt teljes elnöksége lemondott a budapesti Fortuna hajón zajló eredményváró rendezvényen, miután borzalmas eredményt értek el a 2019-es európai parlamenti választásokon. Az interjú időpontjában még a hivatalos eredmények nem születettek meg (végül a Kutyapárt és a Mi Hazánk is megelőzte őket, utolsó előttiek lettek a Munkáspárt előtt 74 ezer szavazattal), a listavezető viszont azt mondta, már a kampányban érezni lehetett, hogy büntetnek a választók.

Index: Dühös most, fél órával azután, hogy bejelentették, lemond az LMP teljes elnöksége a rémes szereplés miatt?

DSC 7293
Fotó: Bődey János / Index

Vágó Gábor: Nem.

Akkor mit érez most?

Már jó ideje, 3-4 napra más tudatállapotban vagyok, egyfajta meditatív helyzetben. Kiürült az agyam.

Ezek szerint napok óta számít arra, hogy ebből egy nagy vereség lesz?

Ebből bármi lehetett, benne volt a pakliban az is, hogy meg lesz, de ez is benne volt. Éreztük a kampányban, hogy a 2018-as hitelességi válságunk vissza fog ütni. Nem tudtuk, hogy ez mekkora pofon lesz, de úgy tűnik, hogy nem csak az LMP kapta ezt a pofont, hanem minden olyan párt, ami nyomokban rendszerkritikát tartalmaz. Hosszú távon ez az igazi problémám.

Mondjuk a DK kifejezetten szépen szerepelt, a várakozásoknál is sokkal jobban.

Igen, de a közpolitikájukban a NER ellentettjét adják, ugyanakkor a politikai gyakorlatukban azt látom, ugyanazt a neoliberális politikát vitték, ami ellen az LMP létrejött.

Miért nem oszlik fel a párt? Miért döntöttek a folytatás mellett?

Az ökopolitika sikeres Európában, és ezt az európai gondolatvilágot akarjuk Magyarországon sikerre vinni, akkor nem oszolhat fel a magyar zöldpárt.

Hogyan lehet visszaszerezni a választók bizalmát egy ilyen hitelrontás után? A párt politikusai fogalmaztak ezzel a kifejezéssel az eredményvárón...

Valóban nem kell kenegetni a dolgot.

Az LMP az elit-öngyilkos alakulatával, az etikai bizottsággal vezetve egy súlyos harakirit végzett magán.

De az ökopolitikai gondolatnak van igazsága, Ausztriában, Németországban is, Közép-Kelet Európán kívül mindenhol tör előre, meg kell találni, miért nem tud a zöld gondolat hosszú távon táptalajt fogni. Pedig az igazi válság az ökológiai válság megoldása és ez nem megy Kelet-Közép Európa nélkül.

Korábban arról is szó volt, hogy a párt a bevándorlás témáját is beemeli majd a kampányába, de egy kongresszusi döntés értelmében maradtak az egy-üzenetes kampánynál, és kizárólag a zöld tematikát használták. Nem gondolja most, a csúnya vereség után, hogy a kongresszus döntése hibás volt?

Szűk médiaterünk volt, nem tudtunk egyszerre két üzenetet átvinni. De nem ezt tartom a hibának. Az igazi hiba 2018 májusában keresendő.

Júniusban tisztújítás lesz a pártban. Indul az országos elnökségi pozícióra?

Én a Bács-Kiskun megyei elnök vagyok, meg kell beszélnem a helyi szervezettel, hogyan tovább.

Mit csinál ma este, amikor elindul innen a Fortuna rendezvényhajóról az eredményváró rendezvény után?

Sétálok egyet.