Újabb merülés lesz a Hableány körül

ao 14
2019.06.06. 08:34

Cikkünk folyamatosan frissül.

Szemmel láthatóan továbbra is erős az áramlás a Dunán, a Hableány körüli merülés így csütörtökön is nehéz körülmények között zajlik, hiába enyhébb az idő.

A budai oldalon zajlik a civil forgalom, főleg szállodahajók húznak el, a merülési helyszínt nagyobb körben körbevették a rendőrségi hajók – jelentette a helyszínről tudósítónk. Katonai gumicsónak is megközelítette a merülést szolgáló hajót, amelyhez több motorcsónak érkezett.

Reggel merülési eligazítással kezdődött a nap a búvároknál, a hídnál távol-keleti stábok és néhány helyi operatőr, fotós áll. Sokat azonban nem láthatnak, a hídon rendőrök állnak, épp azért, hogy a kívülállóknak kevésbé lehessen szabad szemmel figyelemmel kísérniük a munkálatokat. A kegyeleti elővigyázatosságok miatt a folyó partjára sem lehet lemenni.

 Tíz-tizenöt percet tudnak a búvárok víz alatt tölteni a jelenlegi körülmények között a Dunában – adta tovább az MTI Márton Róbert katonai búvár M1-nek adott nyilatkozatát.

A szakember szerint optimális körülmények között akár 1,5-2 órát is tud egy ipari búvár víz alatt dolgozni, de a Duna jelenlegi sodrása és látási viszonyai mellett nem lehet érdemi munkát végezni.

ao 01
Fotó: Ajpek Orsi

A honvédségnél évente 30-40 búvárt képeznek ki, az alapfelkészítés után katonai, ipari jellegű kiképzést kapnak a búvárok. Ekkor megtapasztalják, milyen nulla látási viszonyok és sodrás mellett merülni, és megtanulják az ön- és társmentést is. Kifejezetten holttest keresésére azonban nem nagyon lehet felkészülni, olyankor inkább a tapasztalat számít – mondta Márton.

Az áldozatok azonosítása egy speciális technológia révén a vízben hosszú ideje lévő holttestek esetében is elvégezhető ujjlenyomat alapján – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. Erre akár három hónapon át is lehetőség van, ezután csak DNS- és fogminták alapján lehet megállapítani a személyazonosságot.

Érkeznek a részvétet nyilvánítók

A Margit híd déli oldala teljes hosszában le van zárva a gyalogosforgalom elől, az északi oldal szabadon megközelíthető, ahogyan a Margitsziget is, leszámítva a TEK által már korábban elkerített területet.

Az eredetileg 50 tonnás, 27 méter hosszú, 4 méternél szélesebb, 5 méternél magasabb Hableány  kiemelésére a 200 tonna teherbírású Clark Ádám daru még napokig nem tud a helyszínre úszni, tegnap az északi vasúti összekötő hídig jutott Komáromból. A Duna vízállása az előző naphoz képest tovább nőtt, így a daru nem fér át a híd alatt.

Reggel kilenc körül úgy tűnt, merüléshez készülődnek, végül a vízbe leeresztett létrát visszahúzták. 

A híd közelében a stábok izgatottan állnak, valójában azonban nem tudható, mi történik épp.

Közben már – ahogy az elmúlt napokban végzett merülésekkor – egy helikopter kering a helyszín felett. Egyelőre azonban merülés nincs, a létra sincs teljesen leeresztve a vízbe, a merülést biztosító hajó fedélzetén sokan állnak és a mellette lévő gumicsónakon is tucatnyi ember ül.

Érkeznek részvétet nyilvánítók is a fekete zászlókkal teletűzdelt Margit hídhoz, egy idős asszony plüssmacit helyezett el, egy osztály pedig gyertyákat gyújtott az áldozatok emlékére.

Egy időre lezárták a pesti alsó rakpartot

Egy kisebb darus hajó vitt arrébb egy nagyobb faágat a mentőhajó mellől. Nem sokkal ezután egy rendőrségi kisbusz zárta le a Margit hídnál az alsó rakpartra vezető lejáratot. Ez talán egy merülés előkészületének jele lehet. A mentőhajón most jóval kevesebben vannak, mint korábban, a rendőrök a hídon felügyelnek, hogy fentről senki se láthasson rá a munkaterületre.

Délután 13 órakor gumicsónakok és egy darus, nagyobb hajó indult el - ezt egyelőre nem tudjuk, hogy mit jelenthet. Mindenesetre a TEK fél 3-kor sajtótájékoztató tart a kiemeléssel kapcsolatos aktuális helyzetről.

A Hableány balesete

A hajón 33 dél-koreai turista és 2 fős magyar személyzet volt május 29-én. 

Az ütközést heten élték túl.

7 holttestet még a tragédia napján megtaláltak Budapesten, 21 embert eltűntként kezdtek keresni.

06. 03-án, hétfőn Hartánál és a roncsnál bukkantak holttestekre.

06. 04-én, kedden, KulcsnálAdonynál és a hajóroncsnál találtak áldozatokat.

06. 05-én, szerdán a hajóroncsból egy ember holttestét emelték ki, egy másik holttestet a víz felszínén találtak meg. Egy halottat a Duna Fejér megyei szakaszán, egy újabbat pedig éjfél előtt a Szabadság hídnál találtak.

A 21 eltűnt emberből így eddig 9 került elő holtan, 12 embert még keresnek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport