Öt nemzetközi hadgyakorlatban vesz részt a Magyar Honvédség

DBOGI20170502023
2019.06.07. 09:13

Négyezer katona részvételével megkezdődtek a nyári hadgyakorlatok, jelentett be Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség dandártábornoka – írja az MTI. A gyakorlatokhoz 700-800 technikai eszközt és több mint 40 helikoptert használnak majd. 

A nyár során öt nemzetközi gyakorlatot fognak teljesíteni, amelyekben többek között a különleges műveletiek, a tüzérség és a konvojkíséret vesz részt.

A gyakorlatok célja a honvédség képességének növelése, mert a Magyar Honvédség a magyar állampolgárok biztonságának alapja, ezért fontos, hogy jól felszerelt és képzett, az ország érdekeit szolgáló haderő legyen

– mondta Sándor Zsolt. 

A dandártábornok hozzátette, hogy hamarosan új technikai eszközök érkeznek, amiknek a kihasználásához fontos, hogy a honvédség már az eszközök megérkezése előtt tapasztalatot szerezhessen a kezelésükben. Sándor Zsolt szerint a hadgyakorlatok a NATO képességfejlesztéséhez is szükségesek. 

(Borítókép:  Katonai helikopterek a Fire Blade 2017 elnevezésű többnemzeti hadgyakorlaton a Magyar Honvédség pápai bázisrepülőterén 2017. május 2-án. - f otó: Bodnár Boglárka / MTI)