Felfüggesztette Szanyi Tibor párttagságát az MSZP

LRM EXPORT 846683727166602 20190526 214745385
2019.06.28. 13:24

Mintegy mellesleg adott tájékoztatást az MSZP Országos Elnökségének döntései között arról a párt sajtóosztálya, hogy felfüggesztették a szocialisták alelnökének és a Pest megyei elnöküknek is a párttagságát.

Mint a határozatokról szóló beszámoló írja: 

Az MSZP Országos Elnöksége megerősítette, hogy a célunk továbbra is az, hogy az önkormányzati választások során minél több település kiszabaduljon a Fidesz fogságából. Ezt a célt minden olyan cselekmény veszélyezteti, amely a közösségünk egységének megbontására irányul. Ezért az európai parlamenti és a budapesti előválasztási kampány időszakában tanúsított, a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása miatt Szanyi Tibor és Fekete Zoltán Pest megyei elnök tagsági viszonyát az Országos Elnökség – az Alapszabály vonatkozó részeit alkalmazva, egyhangú döntéssel – az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára felfüggesztette.

Mindez azt jelenti, hogy Szanyi jelenleg nem is nyilatkozhat az MSZP nevében, tagjaként. Pedig alig két hete még úgy volt, az alelnök megússza egy újabb utolsó figyelmeztetéssel a kizárására irányuló, sokadik etikai panaszt.

Megírtuk, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egy, az európai parlamenti (EP) kampányt értékelő, valamint az önkormányzati választási felkészülésre fókuszáló sajtóbeszélgetésen a Szanyi Tibor pártbéli jövőjét érintő kérdésekre úgy reagált: mindenki megkapta a maga utolsó figyelmeztetését, aki a pártot és tevékenységét nyilvánosan, nem pedig az arra kijelölt belső fórumokon kritizálja.

Az MSZP–Párbeszéd közös listája a voksok 6,68 százalékát kapta, és az MSZP mindössze egyetlen képviselőt küld az EP-be. A lesújtó eredmény és főként a mandátumot Ujhelyi Istvánnak kiosztó választmányi ülés után az EP-helyét, azaz az újrázás lehetőségét így elvesztő Szanyi Tibor MSZP-alelnök két nyílt, illetve nyilvánosságra került levélben is élesen bírálta a pártot és annak vezetését. Belső mutyikról, külső alkudozásokról írt, ahol „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”. Bírálta azt is, hogy az MSZP feladta baloldaliságát, a párt „mára ideológiailag élő halottá vált”.

Szanyival szemben egyébként már korábban is kezdeményeztek hasonló eljárást, miután az MSZP alapszabályával és a pártdöntéssel ellentétesen támogatásáról biztosított egy jelöltet Márki-Zay Péterrel szemben. Az eredmény akkor utolsó figyelmeztetés volt, ehhez képest most meglepetésnek hathat a felfüggesztés.

Telefonon elértük Szanyi Tibort, aki azt mondta az Indexnek, Nyakó István egy órával a közlemény kiadása előtt telefonon tájékoztatta a döntésről. Mint elmondta:

őszintén szólva én meg se kérdeztem, hogy miért döntött így az elnökség, annyira meglepődtem. Nem tudtam róla, hogy ez egyáltalán napirenden lesz, meg se hallgattak, távollétemben hoztak egy döntést.

Kérdésünkre, hogy a felfüggesztés milyen következményekkel jár, Szanyi azt mondta, "ha elolvasom az alapszabályt, abból kiderül", de egyelőre fogalma sincs, hiszen vele egyetlen pártvezető sem beszélt az etikai eljárásról, és Nyakó telefonhívásáig abban a hitben volt, hogy folyamatban sincs semmilyen eljárás, ő is olvasta ugyanis Tóth Bertalan korábbi szavait.

Szanyi hangjából kiérződött, kissé méltatlannak tartja az eljárást. Elmondta például, hogy előre jelezte, a pénteki elnökségi ülésen nem vesz részt.

Sőt, külön levélben megírtam nekik, hogy éppen ma költözöm haza Brüsszelből, átadom a lakásom és az irodámat, felpakolom a bútoraimat, ez az oka, hogy ki kell hagynom ezt a jeles eseményt.

Szanyi azt is mondta, fogalma sincs, hogy ki terjesztett elő és mit, így nem tud érdemben reagálni sem, pedig külön kérte, hogy hallgassák meg, ha foglalkoznak az ügyével. Idevágó kérdésünkre, felmerült-e benne, hogy kilép az MSZP-ből mindezek után, visszakérdezett:

miért lépnék ki? Egyelőre nem merült fel bennem sem ez, sem más, mert egyelőre azt se tudom, hogy mi a csuda van.

(Borítókép: Szekeres Máté / Index)