Akár életfogytiglanit is kaphat a békásmegyeri óvónő gyilkosa

2019.08.05. 10:14

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az ellen a 67 éves férfi ellen, aki meggyilkolta lánya szerelmének édesanyját Békásmegyeren tavaly novemberben. A főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja a férfit, aki 10-20 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.

Az apa együtt élt lányával és annak élettársával, azonban a fiatalok úgy döntöttek, hogy inkább átköltöznek a fiú szüleinek házába. A férfi nem tudta elfogadni a döntésüket, mivel másfél éve elhunyt a felesége, és már csak a lánya volt az egyetlen támasza. A férfi az ismerősök szerint beleőrült a gyászba, a fejébe vette, hogy az áldozat családja el akarja venni tőle a lányát

A férfi, aki gyakorlott lövőnek számított, egy hajnali órában megvárta a fiú óvónőként dolgozó édesanyját, hogy kilépjen az utcára. A munkába induló nővel rövid vitába kezdett, majd négyszer rálőtt. Az 56 éves óvónőnek esélye sem volt a túlélésre. A férfit a gyilkosság után két órával részegen találták meg a rendőrök egy kocsiban a fegyverrel, amint épp végezni próbált magával.

A 67 éves férfi a gyilkosság elkövetése óta előzetes letartóztatásban van, mivel a bíróság úgy vélte, fennáll a bűnismétlés veszélye, mivel a gyanúsított többször megfenyegette családtagjait.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport