Letartóztatták a Németh László Gimnázium fantomját

2019.08.27. 19:30

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. szeptember 24-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy budapesti gimnáziumban történt lopássorozat elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi június 18-án bement egy budapesti gimnáziumba és – az évzáró ünnepséget kihasználva – az őrizetlenül hagyott osztálytermekből különböző értékeket – mobiltelefonokat, bankkártyát és készpénzt – tulajdonított el.

Tekintettel arra, hogy a gyanúsított nem tartózkodott a bejelentett lakóhelyén, a hatóságoknak pedig elfogatóparancs alapján sikerült elfogni, ezért a bíróság megállapította, hogy vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A gyanúsított több alkalommal volt már büntetve hasonló módszerrel elkövetett lopás miatt. Figyelemmel arra, hogy a terhére rótt bűncselekményeket többszörös és különös visszaesőként követte el, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

Korábban több diák is megírta nekünk, hogy június 18-án telefonok, bankkártyák és több mint százezer forint készpénz tűnt el az osztálytermekből, amíg ők az udvaron tartott évzárón tartózkodtak.  Legalább négy osztályban pakolták ki a táskákat , több mint 50 telefonnak kelt lába, az anyagi kár pedig megközelíti a 6 millió forintot.

Ezért a bíróság úgy határozott, hogy a védő által indítványozott enyhébb kényszerintézkedés nem lenne alkalmas a bűnismétlés és a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölésére.