Az egész államigazgatáson átmehetett egy idióta álhír

GettyImages-1097835832
2019.09.05. 21:53 Módosítva: 2019.09.06. 08:20
Valaki megviccelte a fél országot. Úgy tűnik, a média egy része, aztán a Miniszterelnökség is gyanútlanul bedőlt egy álhírgyárosnak. Az egy hónappal ezelőtti budapesti bűzért ugyanis egy olyan cég vállalta a felelősséget, ami nem is létezik. Azonban a Miniszterelnökség, több hivatal és néhány újság is bedőlt a megtévesztésnek. Most belső vizsgálat indult. Az ügy hátterében egy titokzatos figura lehet, aki Pécsen már régóta nagy tréfamester hírében áll.

Belső vizsgálatot indított a Miniszterelnökség, miután a parlamenti weboldalra felkerült, hivatalosan szignózott dokumentumban - a dolgok jelenlegi állása szerint - csúnyán ráfutottak egy titokzatos mókamester "tréfájára".

Az ügy alapja a hetekkel ezelőtt kis túlzással a fél országot elárasztó bűz. Akkoriban mindenki azt találgatta, hogy mi okozhatta a trágyaszagot, el is terjedt egy magyarázat, ami azonban több szempontból is sántított. Ezt a magyarázatot adta ki most az említett dokumentumban hivatalosként is a Miniszterelnökség, két megyei kormányhivatal, a Pest megyei és a Fejér megyei tájékoztatására hivatkozva. 

De nézzük kicsit részletesebben.

Augusztus 9-én, a trágyaszag közepette egy "közleményt" küldtek szét valakik a sajtónak. Ezt sok sajtóorgánum lehozta, a cég levelében ez állt:

Csongrádi Eszter vagyok az Óbarok kerti vasút hálózat és a hozzá kapcsolódó Felcsút Natura 2020 projekt marketing igazgatója. A tegnapi fővárost elárasztó büdös miatt írom levelem. A szag forrása az Óbarok – Újbarok- Bodomér közötti földeknél található. Ezen a vonalon kerül kialakításra Magyarország és Európa leghosszabb közforgalmú kerti vasút hálózata mellyel párhuzamosan tangazdaságok, új parkerdő és tanösvények létesülnek. A talaj megfelelő előkészítése érdekében végeztünk vizes bázisú trágyázást egy speciális orosz kompozit trágyával, hogy a növénytelepítés az elkövetkezendő hetekben el tudjon kezdődni. A tegnapi időjárási körülmények okozhatták a kellemetlen szag terjedését, mely elérte a környező településeket és a fővárost. Igyekszünk a jövőben az időjárási körülményeket figyelembe venni, de a feszített tempó nem teszi lehetővé a munkálatok halasztását. Szeptemberig bezárólag előreláthatólag még hat alkalommal lesz a tegnapihoz hasonló trágyázás Bodomér és Alcsútdoboz között. A levegőbe természetesen mérgező anyag és egészségre veszélyes anyag nem került. Az Óbarok Kerti vasút Kft. természetesen minden szükséges engedéllyel rendelkezik. A tegnapi és a további kellemetlenségekért előre elnézést kérünk.

Ilyen cég, a Felcsút Natura 2020 projekt, és Csongrádi Eszter azonban nem létezik. Az átverésre többen rájöttek már aznap vagy a következő napokban, a cikkeket eltávolították. Óbarok polgármestere a HVG-nek azt is elmondta, hogy augusztus elején leveleztek a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójával, aki konkrétan rákérdezett az Óbaroki Kerti Vasút Kft.-re, mire a polgármester közölte vele, ilyen cég nincs.  

Ezek után adta ki tehát a téves tájékoztatást a kormány. A Miniszterelnökség képviselői kérdésre azt írta, hogy az Óbaroki Kerti Vasút Kft. felelős a szagért, a választ dr. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára jegyezte:

“...a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, Levegő – és Zajvédelmi Osztálya foglalkozott a Pest megye és Budapest területén, 2019. augusztus 8-án érezhető trágyaszag keletkezési helyének meghatározásával. A rendelkezésére álló információk alapján a bejelentésekben kifogásolt szaghatás az Óbaroki Kerti Vasút Kft. által Óbarok-Újbarok-Bodomér közötti földeken végzett trágyázási tevékenységéből származott. Mivel Óbarok település Fejér Megyében található, ezért a Pest Megyei Kormányhivatal bevonta a vizsgálatba a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékes munkatársait is, így a két kormányhivatal szakemberei közösen léptek fel a trágyaszag terjedésének megállítása érdekében. Tájékoztatom, hogy röviddel a bejelentéseket és a hatósági vizsgálat megkezdését követően az érintettek a kifogásolt szaghatást megszüntették. Bár egyedi esetről beszélhetünk, annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló, a kormányhivatalokat arra utasítottuk, hogy fokozzák a helyszíni ellenőrzések gyakoriságát.”

Az Index most megkereste az érintett intézményeket, arra voltunk kíváncsiak, hogy mire alapozták azt, hogy valóban az Óbaroki Kerti Vasút Kft. trágyázási tevékenysége okozta a Budapesten és környékén terjengő szagot. Emellett megkérdeztük azt is, hogy leellenőrizték-e, hogy ez a cég egyáltalán létezik-e, illetve, hogy volt-e saját vizsgálatuk az ügyben. Lapunk megkeresésére a Miniszterelnökség azt írta, hogy: 

Az ügy tisztázása érdekében a Miniszterelnökség azonnali belső vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes szakterületén. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Kormányhivatal hibás tájékoztatást adott a Miniszterelnökség felé, annak azonnali személyügyi következményei lesznek.

Több blogbejegyezés is született akkor a témában. Az egyikben egy hosszú írásban részletezték, hogy Csongrádi Eszter csupán egy bizonyos Egres Béla által kitalált alak. De hogy még egy csavar legyen a történetben, még az sem biztos, hogy ez a tréfamester igazi neve, lehet, hogy valaki Egres Béla nevében találta ki Csongrádi Esztert. 

A nagy hoaxmester

Egres Béla egy hivatalosan nem létező szervezet, a Jövő Generációja Egyesület vezetője. A férfi arról híres, hogy különböző politikai pártok, cégek és csoportok nevében nyilatkozik anélkül, hogy az érintettek tudnának róla. Több akciója is volt már, amelyekkel sikerült megvezetnie a komplett médiát és különböző intézményeket is.

Két éve például az érettségi változtatások ellen tiltakozó diákokat riogatta ezzel a levéllel:

Ezzel az oldallal egy liberális munkanélküli fogyatékos embereket kibocsájtó oktatási rendszert támogattok!

Jelen oktatáspolitika pont, hogy a jövő munkaerőpiaci elvárásokra készíti fel a diákokat. Már nem a szocializmusban élünk ahol a nyolc óra után csak úgy csapott papott ott hagyunk mindent. Nagyon is rendjén van az egész napos iskola a mindennapos testnevelés és a napi 6-8 tantárgyból feladott házi feladat, hisz teher alatt nő a pálma, és a jövő munka alapú társadalmának teherbíró munkavállalókra van szüksége és nem tutyimutyi emósokra amilyeneket a közelmúlt oktatási rendszere kibocsájott!

A menekültválság megköveteli a fiatalok fizikai felkészítését is, hogy adott esetben a haza védelme érdekében besorozhatóak legyenek, így a mindennapos testnevelést eleve dupla órában kellene megtartani.

Akik ehhez a kezdeményezésehez csatlakoztak azok a haza jövőjének lerombolásához csatlakoznak, így méltó helyük lesz a Provokátor Figyelő oldalán!

Az aláírók méltán számíthatnak pozíciójuk elvesztésével és eddig megszerzett tanulmányi eredményeik elvesztésével a nyolc általánosig visszamenőleg.

A diákok érdekében felszólítjuk az oldal szerkesztőit és támogatóit, hogy haladéktalanul vonják vissza aláírásukat és nyilatkozataikat és kövessék meg a Kormány oktatáspolitikáját, ellenkező esetben tanítványaitok továbbtanulási lehetőségei kerülhetnek veszélybe.

Összefogás a Kormány támogatására:

Jövő Generációja Egyesület

Péleusz Oktatási Központ

A Milla és az Együtt 2014 oldaláról letiltottak közössége

2015-ben pedig a váci Madách Imre Gimnáziumnak írt fenyegető levelet. Az iskola tanári kara ugyanis nemet mondott a Klik azon kérésére, hogy küldjenek 10 diákot és 1 tanárt a március 15-ei állami ünnepségre. Egres erre úgy reagált: 

Határozottan tiltakozunk az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen, melyel lényegében haza árulást követnek el. Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem.

Volt olyan is, amikor a Jövő Generációja Egyesület és Egres Béla petícióban kérték a kormányt, hogy vessék ki a netadót, sőt, legyen médiaadó is, amit mindenkinek be kéne fizetnie, akinek van tévéje, rádiója, internettel felszerelt készüléke. De azt is szorgalmazták, hogy vessenek ki adót azokra is, akik nem teljesítettek katonai szolgálatot és nem tagjai a polgárőrségnek, meg azokra is, akik márkás ruhadarabokat vásárolnak.

De állítólag a Fidelitas tudta nélkül, a szervezet nevében besúgó-oldalt is indított már a hoaxmágus, sőt, megnyilvánult már a Fradi ultrák nevében is úgy, hogy azoknak fogalmuk sem volt róla. 2016-ban is aktív volt, akkor azért gyűjtött aláírásokat – a pécsi Jehova Tanúi nevében -, hogy véget érjen a koedukált oktatás, érettségit és diplomát csak szűz lányok vagy házasok kaphassanak, közös lakása, étteremben közös asztala csak a házasoknak lehessen, a házasságon kívüli gyerekek pedig automatikusan intézetbe kerüljenek, családot na alapíthassanak.

Most pedig, mint azt fentebb írtuk, Csongrádi Eszter néven az Óbaroki Kerti Vasút Kft. marketing igazgatójaként hekkelte meg a médiát és az állami intézményeket. A fiktív kertivasút-projektnek csupán egy blogoldala van, ahol Egres Béla, a nem létező céget finanszírozó fiktív Jövő Generációja Egyesület kitalált elnöke arról ír, hogy hamarosan elindul az Óbarok település és az Alcsúti Arborétum közötti "kerti vasút", amely 2,1 milliárd forintból valósul meg és közvetlen átszállást biztosít majd a Vál-völgyi kisvasútra. A hoaxgyáros így ír a projektről:

Sziasztok felnőttek és gyerekek!

Nevem Egres Béla és hamarosan elkezdjük építeni az Óbarok-Alcsútdoboz Nils Holgersson kerti vasutat ami Újbarok és Bodmér érintésével éri el az Alcsútdobozi Arborétumot és kastélyparkot.

Eredetileg itt egy nagyvasút épült volna, Nils Holgersson vezetésével, de egy manó Nils Holgerssont a síneket és a vasúti kocsikat kicsire varázsolta ezért épül itt egy kerti vasút. Nils Holgersson és párja Selma Holgersson egy gonosz gyerekpáros volt akik a nagy vasúttal tönkre akarta tenni a környéket. Ezért lépett közbe egy varázsló manó aki Nils Holgerssont manóvá változtatta, párját Selma Holgerssont pedig besoroztatta és kopaszra nyíratta. Most büntetésből ezzel a kisvasúttal kell beérniük és bemutatni a környék természeti szépségeit és a Magyar Kormány által szorgalmazott fejlesztéseket.

Látogassatok el minél többen és utazzatok majd a kerti vasúton, hogy ezzel is segítsük Nils Holgersson és Selma Holgersson jó útra térését. Ha elég sokan ellátogattok és sok pénz összegyűlik akkor azzal a környék további fejlődését tudjátok elősegíteni minek eredményeként Nils Holgersson is vissza nyerheti eredeti méretét, párja Selma Holgersson is leszerelhet a büntető századból és vissza növesztheti hosszú szőke haját.

Egres Béla a Jövő Generációja Egyesület elnöke

Egres Béla. Vagy mégsem? 

Van egy város Magyarországon, amelynek lakóit Egres Béla már évek óta az őrületbe kergeti. Amikor a szarszag-hoax felgöngyölítése miatt felhívtuk a Szabadpécs.hu szerkesztőségét, és elmondtuk, hogy egy fura figura miatt keressük őket, akkor a szavunkba vágva kérdezték, hogy "Egres Béláról van szó?", majd közölték: a férfinek számtalan trollkodása volt már. De a pécsistop.hu hírportálon is jelent már meg cikk azzal a címmel, hogy "Egres Béla gyógyszere Pestig gurult".

Az Átlátszó ma felkereste Egres Bélát, aki valóban Pécsen lakik, és tud is a hoaxokról, de állítása szerint nem ő van a dolgok mögött, hanem két ismerőse, akikkel még korábban romlott meg a viszonya. De azt mondta, nem zavarja, hogy mi történik a világhálón, sokszor csak nevet rajta, miket írnak az újságok vagy a közösségi oldalak. Állítása szerint ő a helyi KDNP szervezet tagjaként - bár a kormány sajtó elleni hadjáratával mélyen nem ért egyet - alapvetően szimpatizál a Fidesz tevékenységével, ezért akarják lejáratni a rosszakarói, ezért tüntetik fel őt bolond, elvakult embernek, aki védi a kormány álláspontját. Az Index megkereste a KDNP helyi szervezetét is, hogy van-e Egres Béla nevű tagjuk, de nem akartak nyilatkozni a témában, sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták az információt.