Nyíregyházán erkölcsi bizonyítvánnyal és NAV igazolással kampányol az ellenzék

2019.09.12. 10:10

Erkölcsi bizonyítványt és köztartozásmentes NAV igazolást mutattak be a nyíregyházi ellenzék közös jelöltjei szerdai sajtótájékoztatójukon.

Jeszenszki András, az ellenzék közös polgármester-jelöltje sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a hazai politikai életben először, transzparens módon láthatóvá kívánják tenni azt hogy valamennyi jelöltjük rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal, illetve azt, hogy saját kérésükre a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisába is kivétel nélkül felvételt nyertek. 

Emellett ismertette programjuk célját is, mely többek között:

  • minőségi munkahelyek megteremtésével növelnék a béreket,
  • önkormányzati rendészet felállításával érnék el, hogy nyáron újra nyitott ablakok mellett lehessen aludni,
  • a nyílt és tiszta közbeszerzésekkel végleg eltörölnék a korrupció valamennyi formáját,
  • a stadion milliárdjai helyett pedig egészségügyi fejlesztésekbe fektetnék a nyíregyháziak adóforintjait.