Márki-Zay szerint politikai alapon büntették a várost 13 millióra

2019.09.14. 19:50

13 millió forintos bírságot szabott ki a hódmezővásárhelyi önkormányzatra a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely szerint szabálytalan volt pályáztatás nélkül szerződést kötnie a Cyber Services Zrt-vel és a VIAT Vállalati Informatika, Auditálás és Tanácsadás Kft-vel kibervédelmi és információbiztonsági szolgáltatásokra.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint politikai alapon hozta ki elmarasztaló ítéletét a döntőbizottság, néhány héttel az önkormányzati választások előtt. Márki-Zay Péter megalapozatlannak tartja a döntés indoklását is: eszerint pályáztatásra azért volt szükség, mert nem az nem köthető az önkormányzat alapfeladataihoz.

„Az önkormányzati törvény pontosan azonban kimondja, hogy az önkormányzat informatikai rendszert működtet, az Államháztartásról szóló törvény vonatkozó része pedig alaptevékenységként definiálja a "szakmai alapfeladatai ellátását elősegítő, más, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység"-eket is” – idézte az önkormányzat hivatalos közleményét a polgármester.  Márpedig, alapfeladathoz köthető szolgáltatáshoz nem szükséges a pályáztatás. A szerződésekre azért volt szükség, mert a Polgármesteri Hivatal kényszerhelyzetbe került, miután

a feladatokat korábban ellátó önkormányzati cég, a HVSZ Zrt. tavaly októberben felmondta a szerződést.

 Fideszhez közeli cég volt a kedvezményezett

Vitatta Márki-Zay azt a kormánysajtóban olvasható állítást is, hogy a Cyber Services Zrt. „baráti cég” volna. Elvégre vezetője, Frész Ferenc Orbán Viktor második kormányában volt a kiberbiztonsági központ vezetője. (Igaz, a központot a harmadik Orbán-kormány alatt megszüntették. Ezt a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel pótolták, Frész akkori véleménye szerint a váltással fontos információbiztonsági képességek vesztek el.) A cég befektetője 2017 óta az állami tulajdonú Eximbank, ráadásul rendszeresen kormánymegbízatással kapott feladatokon dolgoznak. A Cyber Services egyébként is kézenfekvő választás volt, hiszen oda a a minden önkormányzat által használt ASP-rendszer fejlesztőjének alánlása alapján jutott el az önkormányzat. „A Cyber Services által dedikált szakértői csapat vezetője volt Kalotay Balázs, akinek saját cégével, a VIAT Kft-vel 2019. április 1-én kötött szerződést az Önkormányzat, szintén a Cyber Services cég javaslatára. Az új szerződést egy újabb súlyos informatikai támadás tette szükségessé” – állt az önkormányzat közleményében.

De honnan jött a támadás?

A támadás ügyében feljelentés is született, a Nemzeti Nyomozóiroda vizsgálódik az ügyben – mondta Márki-Zay. A Polgármesteri Hivatal közleménye szerint az is sejthető, honnan jöttek a rendszeres támadások:

„Előfordult, hogy valaki fizikailag behatolt az önkormányzat épületébe és egy kábel kihúzásával állította le rendszereinket, vagy ami ennél is komolyabb bűncselekményre utal, hogy

éppen a szolgáltatást tavaly megtagadó, ifj. Rapcsák András vezette saját önkormányzati cégünk, a HVSZ Zrt. egyik gépéről érte hekkertámadás a rendszerünket 2019. július 2-án.

Reméljük komoly felelősségre vonás következik, és a nyomozás nem akad el egyéb érdekek miatt” – áll a közleményben.

A szerződések miatt az önkormányzatot a város korábbi fideszes alpolgármestere, a tavaly februári, soron kívüli polgármester-választáson vereséget szenvedett Hegedűs Zoltán jelentette fel. A városi politikus azóta visszavonult, bejelentette, hogy nem indul a polgármesteri posztért, levelében arról írt, hogy a város végletekig megosztott, és „az új békeidőket már nem hozhatják el azok, akik a régi háborúskodás főszereplői voltak".  

Azt látnám helyesnek, ha mindazok, akik e polgárháborús időszak megtestesítői, most hátra lépnének egyet és kivonulnának a helyi közéletből. Nem a város hétköznapi ügyeiért dolgozó, gyakran szűk mozgásterű képviselőkre gondolok, hanem a felelős vezetőkre – azokra, akik a politikai harcokat vívták, akik a szekértáborokat a város polgárai szemében megjelenítik.

Hegedűs búcsúzóul bocsánatot kért azoktól, akiket politikai pályafutása alatt megbántott.

A Fidesz jelöltje most Grezsa István, aki hivatalosan függetlenként indul, a kormánypárt támogatásával. A Fidesz mostani üzenete a megbékélés, miután a város megosztása a tavaly februári választáson az ellenzék győzelmét hozta.

Igaz, a béke hirdetését árnyalja, hogy néhány hónapja, ugyanott, ahol most ezzel az üzenettel függenek a plakátok, még arról olvashattak a vásárhelyiek, hogy Márki-Zay Péter az istenkomplexusos Soros György bábja.