A Nemzeti Választási Iroda szerint is jó ötlet, hogy ez ellenzék ellenőrizni akarja a leadott szavazatokat

2019.10.08. 10:08

Budapesten minden szavazókörben lesz ellenzéki delegált, aki az önkormányzati választás tisztaságát ellenőrzi – jelentette be Karácsony Gergely hétfői sajtótájékoztatóján, amelyet Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral tartott.

A Népszava azt írja, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt hétfői sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy egy alternatív szavazatszámláló rendszert fejlesztettek október 13-ra, amely „mindenkit megnyugtathat afelől, hogy semmilyen csalás nem történik majd.”

A szavazóköri jegyzőkönyveket a voksszámlálók ugyanis lemásolhatják. Ezt a kerületi kampányfőnököknek küldik majd, akik feltöltik egy nem nyilvános adatbázisba és összevetik az adatokat. A rendszert a fővárosban szervezték meg, de javasolni fogják a települések kampánycsapatainak is a bevezetését.

A politikusok szerint mindenkinek biztonságban kell éreznie magát a szavazófülkében, ezért is fogják üzemeltetni az alternatív rendszert.

Frissítés: A Nemzeti Választási Iroda (NVI) az Index kérdésére azt válaszolta, hogy „üdvözli” az ellenzéki politikusok kezdeményezését, hiszen

minél több delegált, megfigyelő, szavazatszámláló rendszer működik, annál inkább érvényre juthat a választások transzparenciája

– írták.

Hozzátették, hogy m inden szavazatszámláló bizottsági delegált, ha kéri, kaphat egy hiteles jegyzőkönyvi másolatot. Arra is van lehetőség, hogy ezt lefényképezzék.  Ezek után a delegáltak továbbíthatják a jegyzőkönyveket. A  jegyzőkönyveket nyilvánosságra hozni  pedig  a kiállításuk után lehet.