Kirúgták a balesetet okozó részeg buszsofőrt

2019.10.17. 11:08

Megsérült egy idős asszony a 150-es buszon Budapesten, miután a részeg sofőr minden ok nélkül vészfékezett az egyik megállóban – állítja a Ripost.

Az egyik utas beszámolója szerint az Október huszonharmadika utcában történt az eset. A 60 év körüli nő elvesztette az egyensúlyát, elesett, majd beverte a fejét, ezért mentőt kellett hívni hozzá, később kórházba szállították. 

A lapnak nyilatkozó egyik szemtanú szerint a szonda olyan értéket mutatott, ami súlyos részegségre utal. Az utas azt is mondta az újság szerint, hogy a sofőr táskájában sörösdobozok voltak.  

Frissítés: A 150-es buszt a VT-Arriva üzemelteti alvállalkozóként, megkerestük a céget, arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire rendszeresek náluk az alkoholszondás ellenőrzések, valamint, hogy a balesetet okozó sofőrnél voltak-e már korábban hasonló alkoholproblémák. A cég a következő választ küldte:

A cégnél érvényben lévő szabályzatok és protokoll alapján minden reggel és este szondáztatjuk a telephelyeken a járművezetőinket, délutános műszakváltáskor pedig szúrópróba szerűen a vonalakon ellenőrzéseket tartunk. Az alkoholfogyasztással szemben a zéró tolerancia elvét valljuk és minden esetben maximálisan együttműködünk a hatóságokkal, hiszen közösségi közlekedési szolgáltatóként semmi sem lehet fontosabb a biztonságnál. Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot folytattunk le, amelynek eredményeként a szükséges munkáltatói lépéseket megtettük, az érintett kollégát azonnali hatállyal elbocsátottuk.

Tehát arra nem kaptunk választ, hogy a sofőrrel voltak-e már korábban hasonló problémák. Az ügyben egyébként a BRFK is nyomoz.