Az MSZP támogatja, hogy Demszky és Tarlós is díszpolgári címet kapjon

2019.10.19. 14:06

Az MSZP országos választmánya támogatja, hogy Demszky Gábor (SZDSZ) és Tarlós István (Fidesz-KDNP) volt főpolgármester díszpolgári címet kapjon a fővárostól, tudósít az MTI. Kunhalmi Ágnes szerint ez nemcsak egy gesztus, hanem egy új politikai kultúra felé tett legelső lépés.

A döntést Tóth Bertalan pártelnök és Kunhalmi Ágnes országos válaszmányi elnök jelentette be az önkormányzati választás eredményét értékelő választmányi ülés szünetében. Tóth Bertalan ott arról beszélt, tovább kell építeni az ellenzéki szövetséget, egy új országot kell építeni, az MSZP pedig szerinte készen áll az újabb rendszerváltásra. Szerinte az ellenzéki szövetségen belül az MSZP is óriási sikereket ért el az önkormányzati választáson, mivel

csaknem 350 önkormányzati képviselőt és 48 polgármestert adott a párt.

Elmondta, azt kérte a megválasztott polgármestereiktől, önkormányzati képviselőiktől, ne kössenek nemtelen alkut a hatalom embereivel helyben, minden egyes lépésük a helyben élők érdekét szolgálja. A közpénznek nincs helye magánzsebekben, hangsúlyozta Tóth Bertalan.

DMARC20191019008
Fotó: Mónus Márton / MTI

Kunhalmi Ágnes elmondta, örülnek az elért eredménynek, de nem dőlnek hátra; jól vizsgázott az ellenzéki szövetség, ezt kell országosan továbbvinni. Szerinte ennek az összefogásnak az MSZP erős és legstabilabb bástyája, mert a párt elköteleződése megkérdőjelezhetetlen az összefogás, "az egy az egy ellen" politikája mellett.

Beszámolt arról, a választmány üdvözölte Karácsony Gergely főpolgármesterré választását és bejelentett intézkedéseit, köztük a díszpolgári címekre tett javaslatát

A pártelnök és a választmányi elnök is megköszönte a választóknak, az aktivistáiknak és szavazóköri delegáltjaiknak a támogatást.

Arra a kérdésre, hogy a szocialista Lamperth Mónika korábbi belügyminiszter, a XV. kerület most lemondott jegyzője lehet-e Budapest új főjegyzője, Tóth Bertalan azt mondta, Karácsony fogja bejelenteni minden ezzel kapcsolatos javaslatát. A DK-s Gy. Németh Erzsébet és a szocialista Tüttő Kata esetleges főpolgármester-helyettesi kinevezéséről Tóth azt mondta, ez is Karácsonytól függ, napokon belül ki fog derülni.

Arra a kérdésre, elegendő lépésnek tartják-e, hogy felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanúba keveredett kispesti szocialista képviselő, Lackner Csaba, Tóth Bertalan közölte,

ha a felvételekről bebizonyosodik, hogy valódiak, akkor Lackner Csabának nincs helye a szocialista párt közösségében. Jelenleg folyik a vizsgálat.

Többször  írtunk  a XIX. kerületi botrányról és arról, hogy mindez mégsem rengette meg a választók bizalmát a helyi MSZP-s polgármesterben. Sőt újraválasztották Lacknert is vasárnap, pedig nemcsak egy olyan videófelvételen szerepel, amin úgy tűnik kokaint fogyasztott, de a kiszivárgott hangfelvételek tanúsága szerint súlyos állításokat fogalmazott meg a XIX. kerület vagyonkezelő vezetőjéről, a szintén szocialista kerületi képviselő Kránitz Krisztiánról, és a polgármester Gajda Péterről is érdekeseket mesélt. Az első három részről  ebben a cikkünkben  írtunk hosszabban, a következő kettőről, és Gajda rövid reakciójáról pedig  ebben a cikkünkben .