Soltész Miklós új szempontokat talált a várnai kudarc évfordulóján

2019.11.10. 19:24 Módosítva: 2019.11.10. 20:29

A várnai csata emlékeztet arra, ha a térségben a nemzetek összefognak, nagy eredményeket tudnak elérni

– mondta Soltész Miklós az MTI-nek telefonon. Ugyanis 1444-ben, 575 éve történt a várnai csata, ahol komoly vereséget szenvedtünk II. Murád szultántól, az esküszegő I. Ulászló királyunk feje is egy török lándzsán kötött ki. Ennek kapcsán Soltész emléktáblát avatott Bulgáriában.  

Azonban ha nincs meg Nyugat-Európa felől a szolidaritás a kelet-európai és a balkáni nemzetek felé, akkor nagy bajba kerülhet nemcsak a térség, hanem egész Európa is, mert

ezek a nemzetek előbb-utóbb elvesztik önállóságukat, kulturális lehetőségeiket, amit leginkább a kereszténység biztosít számukra

– magyarázta még Soltész.

Majd arról beszélt, hogy 575 évvel ezelőtt a török–oszmán seregek ellen küzdöttünk, most pedig pont a törökök kezében van a lehetőség, hogy megvédjék Európát „egy közel hárommillió fős invázióval szemben”.

Soltész Miklós azt is elmondta, hogy nem mindegy, hogy a térség és Törökország kapcsolata hogyan alakul. Ezért nem véletlen, hogy Magyarország a legmagasabb szinten támogatja az együttműködést még akkor is, ha a törökök történelmünkben számos nehéz pillanatot okoztak – utalt a több mint 450 évig tartó bulgáriai és 150 éves magyarországi török megszállásra. Arról egyébként itt olvashat bővebben, hogy Erdoğan kurdok elleni háborújáról egyáltalán nem látszik, hogy miképp is lehetne magyar érdek.   

Jól látjuk az iszlamizációt, azt az átalakulást, ami kulturálisan megrengeti Nyugat-Európa „egyelőre még gazdagnak mondható, de lelkiekben egyre szegényebb” területeit – érvelt még a kormány egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.