A tiltás ellenére is tovább folynak a munkák Álomvölgyben

2019.11.18. 11:03

Továbbra is folyik az építkezés a kiemelt természetvédelmi területnek nyilvánított Álomvölgyben, írja a 24.hu.

A korábban lőtérként használt területből 32 hektárt 1996-ban vásárolt meg két befektető. Egyikük a volt Forma–1-es pilóta, Baumgartner Zsolt apja, a nagyvállalkozó, autószalon-tulajdonos Baumgartner Antal. Csakhogy egy 2005-ös agglomerációs törvénynek köszönhetően a területet nem lehet beépíteni. Ráadásul 2009-ben a völgy Natura 2000 természetvédelmi minősítést kapott a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól védett növényállománya miatt, amelyet egyébként már korábban is ért kár.

Márciusban írtunk már róla, hogy furcsa hercehurca folyik a völgy körül. A helyiek ugyanis észrevették, hogy a tulajdonos elkezdett kerítést építtetni a Farkashegyi repülőtér melletti terület köré. Baumgartner akkor azzal védekezett, hogy csupán megelégelte, hogy rendszeresen quadokkal közlekednek a környéken, illetve sokan az ő magánterületén dobják el a szemetet. A budakeszi önkormányzatnak akkor nem volt tudomása róla, hogy Baumgartnerék birtokában voltak-e a szükséges engedélyek. A Párbeszéd és Szél Bernadett feljelentést is tett az ügyben.

Azóta tovább eszkalálódott a helyzet: nemrég egy budakeszi Facebook-csoportban ismét arról írtak, hogy munkagépek jelentek meg a helyszínen. 

Baumgartner Antal szerint viszont mindössze annyi történt, hogy kutat épít a területre és „sártalanítják” az utat, de az önkormányzat hamar felszólította, hogy állítson le minden munkát, függetlenül attól, hogy a vállalkozó elmondása szerint ezekre korábban már kapott engedélyt. Mindezt megelőzte, hogy az önkormányzat és Baumgartner nyáron nem tudott megegyezni arról, hogy mi legyen a terület sorsa.

A párbeszédes Hegyesi Beáta elküldte a 24.hu-nak azt a dokumentumot, amelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága készített. Eszerint a tulajdonos megbízásából több olyan munkálat történt, amely aggályos lehet. Elektromos vezetékeket fektettek le, kivágtak egy 8-10 méteres fát, és olyan területen is folytak a kerítésépítési munkák, ahol védett növények is találhatóak. Az önkormányzat ezért bejelentést tett a rendőrségen, a tulajdonost pedig felszólította, hogy semmilyen munkálatot ne végezzen.