Újpesti számháború: mennyi maradt az önkormányzat széfjében?

2019.11.21. 16:21
Wintermantel Zsolt távozó polgármesterként azt írta a Facebookon, hogy Újpest számláján kilencmilliárd forint volt értékpapírokban és készpénzben. Gyorsan jött a riposzt az új vezetéstől, hogy csak hét az a kilenc. A 24.hu próbált utána járni, mi mennyi.

Trippon Norbert alpolgármester a lapnak azt mondta, hogy a november 20-ai állapot szerint a kerület számláján 5,6 milliárd forint van értékpapírokban és 1,4 milliárd készpénzben, tehát összesen nem kilenc, hanem hétmilliárd forintja van a kerületnek. Azt Trippon is elismerte, hogy ez az összeg fluktuál, ha egy darabig nem jön semmilyen bevétel, ám sok költséget kell kifizetni, így jelentősen megcsappanhat. Az alpolgármester szerint komoly problémáról van szó, mivel az átadás-átvétel után arra jutottak, hogy körülbelül tízmilliárdos követelésállomány van a kerülettel szemben.

Trippon elmondta, rengeteg olyan kiadás jelent meg az utolsó pár napban is, amelyeket rendkívüli közgyűlésen kellett rendezni. Nem volt előirányozva például a karácsonyi jutalom a polgármesteri hivatal dolgozóinak, erre most 77 millió forintot különítettek el. Az újpesti szakrendelő is azonnal bejelentkezett azzal, hogy szüksége lenne az eredetileg tervezetten felül 115 millió forintra, valamint 25 millióra a karácsonyi jutalmakhoz. Ugyanígy az óvodák és a bölcsődék is 154 millió forintos kiegészítésre szorultak, írja a 24.hu.

Molnár Szabolcs, aki jelenleg is a képviselő-testület tagja, Wintermantel Zsolt alatt pedig pont azért a területért volt felelős, mint most Trippon, a lapnak azt mondta, amikor átadták a kerületet, kilencmilliárd forint volt a számlákon, és a költségvetés nem számolt hitelfelvétellel sem. Azóta be kellett folynia több százmillió forint bevételnek, így érthetetlen számára, miként lehetett alig egy hónap alatt több mint kétmilliárd forintot elkölteni.

Azt is elmondta, hogy a karácsonyi jutalmak korábban sem szerepeltek soha a büdzsében, mert azokról akkor döntöttek, amikor a vártnál jobban alakult a pénzügyi helyzet, ez szerinte az önkormányzat honlapján a korábbi évek jegyzőkönyveit megtekintve világosan látható. Ez most is így van, állítja, hiszen Trippon előterjesztése szerint 230 millió forint nem tervezett többletbevétel érkezett például az építési adóból, és ebből kívánják a jutalmakat fedezni. Az viszont Molnár szerint megszokott dolog, ha a szakrendelő üzleti terve nem teljesül, például azért, mert az orvosok bére emelkedik. Itt többletforrásra van szükség, és azt oda kell adni.