Orbán és az apja is tévedett 30 évvel ezelőtt

Az, hogy Orbán Viktor mit gondolt 30 éve a világról, és mit gondol most, és közben mennyit változott a véleménye, már lerágott csont. Sokan támadják amiatt, hogy milyen "fordulatos" politikai pálya áll mögötte, miként lett liberálisból jobboldali, polgáriból illiberális. Önmagában ebben tehát semmi rendkívüli nincs: mindenki változik, leginkább pedig azok tűnnek el a közélet süllyesztőjében, akik a változásra képtelenek.

De az évtizedekkel korábban készült interjúk mégiscsak érdekesek, ha találunk bennük olyan információkat vagy kijelentéseket, amelyek a jelenkorban új értelmet nyernek. Itt van például ez az 1995-ben készült tévéfelvétel, ami bizonyítja: Rogán Antal már fiatalon bízott abban, hogy bejön neki az élet.

1989 őszén a 168 Órában jelent meg egy írásos, szerkesztett változata annak az interjúnak, amelyet Orbán Viktor a Mérleg című rádióműsor riporterének, Rékai Gábornak adott. A műsorban Új arcok a magyar közéletben címmel futott egy portrésorozat, ebben szólaltatták meg a fiatal, nős, egy gyermekes Orbánt, a Fidesz országos választmányának tagját.

Az interjúban a riporter Orbánt úgy állítja be, mint az engesztelhetetlen antikommunistát. "Csillogó szemekkel magyarázol, és olyan dinamikával, hogy a hallgatódban az a képzet támad: ez az ember keresztben nyelné le azt, aki nem egészen úgy vélekedik, mint ő" - mondja az újságíró Orbánnak. Nehéz eldönteni, hogy ez a jóslat kit igazolt utólag. Az akkor még antikommunista politikust engesztelhetetlennek beállító riportert, vagy azt az Orbán Viktort, aki épp most, a fénykorában vádolja a "liberálisokat" azzal, hogy keresztbe lenyelik mindazokat, akik nem értenek egyet a liberális nézetekkel. 

Mivel ez egy portréinterjú, Orbán sokat beszélt arról, honnan jött és miért gondolkodik (gondolkodott) úgy, ahogy. 

Ugye, mi ennek a Kádár-féle szocializmusnak a gyermekei vagyunk, mi már ebbe születtünk. Jómagam például 1963-ban, tehát én ebbe nőttem bele. Az óvodától a katonaságig, első egyetemi éveimig bezárólag egyfajta képet kaptam a világról; ezt úgy adták nekem az iskolában, az óvodában és a honvédségnél. Szóval én abban nőttem fel, amit ez a rendszer az oktatási intézményeken keresztül beletett a fejembe. A szülői oldalról jószerivel semmi sem ellensúlyozta azt, amit az iskolában tanítottak nekem

- magyarázta Orbán, majd jött egy mondat, ami most is ismerős lehet tőle, csak már egészen más értelemben. "Amikor aztán egyetemre kerültem, és vidékről feljőve belecsöppentem a nagyvárosi életbe, sokkal szabadabb közegbe vetődtem. Több olyan könyv került a kezembe, amelyről életemben nem hallottam, s olyan emberekkel találkoztam, akik egészen mást mondtak, mint amit addig tanultam. Egyszerűen kiderült a tanított képről, hogy nem igaz" - mesélte Orbán, ezzel magyarázva, miért csinálták meg a Fideszt - ahogy az interjúban fogalmazta - "egy kisebbségi jogvédelmi, emberi jog-filozófiára alapuló szervezet" mintájára. Mindez a megvilágosodás onnan lehet ismerős, hogy nagyjából ugyanez történt hosszú évekkel később vele, csak akkor már a liberális demokráciából ábrándult ki és érezte úgy, hogy az egy hazug világ. A tanulság? Nagyon nem mindegy, milyen könyvet adunk Orbán Viktor kezébe.

De a 30 évvel ezelőtti interjú legérdekesebb része kétségkívül az, amikor a szüleiről és a magyar illiberális rezsim szimbólumává váló Felcsútról beszélt. Elmesélte, hogy Alcsútdobozon és Felcsúton nőtt fel, a hetvenes években az édesapja a helyi tsz-ben volt melléküzemágvezető, majd teherautó-sofőr, édesanyja pedig képesítés nélküli pedagógus, ez akkortájt 8-900 forint havi fizetéssel járt.

A családja sosem politizált otthon. "Az volt ránk a jellemző, ami a legtöbb magyar családra: reggel, mielőtt elmentünk volna, kiki elvégezte a maga ház körüli teendőit. Este a kertünkben dolgoztunk, s közben beszélgettünk. De politikáról soha. Arról, hogy hogyan lehet boldogulni, hova mit kellene vetni, elmegyünk-e a Trabantunkkal a hét végén Komáromba fürdeni, vagy kimegyünk-e a falu meccsére. Nagyon jellemző az, hogy a családunk ezzel a mentalitással - az említett nehéz helyzetből kiindulva - a legutóbbi három évig egy fölfelé ívelő életpályát tudhatott magáénak."

Azt mesélte, hogy miután a szülei elvégezték a főiskolát, az apja el tudott helyezkedni, beköltözhettek Fehérvárra, városiak lettek, ami óriási előrelépés volt egy erdőszéli ház után.

Apám, anyám egyre jobban keresett - ez volt az aranykor

- mondta, nem sejtve, hogy az a bizonyos igazi aranykor évtizedekkel később köszön be a családra. Néhány évtizedet kellett csak várni arra, hogy az Orbán-család összességében multimilliárdos legyen. 

De térjünk csak vissza az interjúra. Orbán szerint az előző, azaz a kommunista rendszerben, amikor "megbicsaklott az egész társadalomnak ez a fölfelé ívelő szakasza, amikor az első áremeléseket bejelentették, és elkezdődött ez a ma már fölgyorsultan zuhanó, akkor még csak stagnáló szakasz, a mi családunk akkor is felfelé haladt" - mesélte, hozzátéve, hogy az édesapja külszolgálatosként Líbiában vállalt munkát, "márpedig a külszolgálat még ebben az időszakban is lehetővé tette az előremenetelt".

"Tehát amikor az egész társadalom azt tapasztalta, hogy egyre nehezebb megélni, következésképpen egyre inkább fordult a politika felé is - úgy, hogy elkezdte szidni a rendszert, elkezdett morogni, érezte, hogy a munka nincs megfizetve, meglopják -, szóval, amikor ez a légkör kezdett kialakulni, bennünket nem érintett még. Én elvégeztem az egyetemet, öcsém is a főiskolát" - mondta Orbán, aki elismerte, hogy emiatt nem is szabadna elégedetlennek lennie.

De hát én másképp ítélem meg az előremenetelünket is, mint a szüleim. Ők úgy gondolkodnak erről, hogy a rendszer hagyott bennünket boldogulni, én meg úgy, hogy azzal az iszonyatos mennyiségű munkával, amit elvégeztünk, sokkal többre kellett volna jutnunk, és a rendszer ezt nem hagyta

- magyarázta, talán bele se gondolva abba, hogy egyszer még - jórészt éppen neki köszönhetően - eljön az a rendszer, amiben az édesapja és a szorgos családja valóban sokra viheti.

Az is figyelemreméltó, hogy Orbán szülei attól tartottak, nem lesz jó vége annak, ha a fiuk politizál. Ebben tehát ők tévedtek, mert végül elég jó vége lett, legalábbis a család és a rokonság szempontjából.

Mindig azt mondja édesapám is, édesanyám is, hogy jó, jó, lehet, hogy ezt csinálni kell - sőt egy időben azt is mondták, amikor egy-két dolgot meg tudtunk változtatni, hogy „győztetek” -, de mindig mondják azt is, hogy vigyázni kell, mert igen könnyen visszajöhet az az idő, amit ők jól ismernek. És hozzáteszik: jobb volna, ha ezt az egészet inkább nem csinálnám, mert nem lesz jó vége

- mondta 1989 őszén Orbán. És hogy miért gondolták azt a szülei tévesen, hogy rossz vége lesz? Nos, ez az a mondat, ami 30 év után megint más értelmet nyer. "Az a véleményük, hogy nem tart sokáig ez az „uborkaszezon” - amit félszabadságnak, vagy féldemokráciának hívunk -, visszajön a régi idő, és ha én így folytatom, az elsők között leszek, aki ennek a levét megissza."

(Borítókép: Orbán Viktor az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalóküldöttségében. Forrás: 168 óra 1989. szeptember 5. / Arcanum adatbázis. Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár)