Becsó Zsolt azt állítja, már tavaly kiszállt a szállodás cégéből

2019.12.14. 08:40 Módosítva: 2019.12.14. 08:40

Nem vett részt annak a cégnek az operatív vezetésében, amely engedély nélkül működtet szállodát Budapest belvárosában, nyilatkozta a Blikknek Becsó Zsolt  fideszes országgyűlési képviselő. 

A 24.hu írta meg először, hogy évek óta feketén működhetett a Nagymező utca 66. szám alatt a Becsó Zsolt kormánypárti képviselő cégének tulajdonában lévő apartmanhotel.Az Ublot Kft. egyik tulajdonosa maga a politikus, a másik pedig M. Arnold, képviselő barátja.

A Blikk újságírója pénteken ment el a szállodához, ám ott azt mondták, hogy a hotel zárva van, az interentes oldalakon ugyanakkor továbbra is lehet szobát fogalalni. Telefonon elérték Becsót, aki azt mondta,

hogy a tulajdonrésze eladásáról 2018 szeptemberében született döntés, és hogy ezt a cégbíróság is rövidesen bejegyzi. 

Az ilyen  változások viszont 24 órán belül megjelennek a cégkivonatban, ám annak nem találták nyomát.

A földtulajdoni adatok alapján, Becsó szisztematikusan vásárolhatta be magát az épületben, az ingatlanszerzés anyagi fedezete egyelőre több kérdést is felvethet. Mára ugyanakkor, az egyik szálláskínáló oldal adatai szerint a BDHA összesen 16 szobával és 34 férőhellyel rendelkezik, saját honlapjuk szerint pedig a szálláshoz reggelit, sőt, ingyenes reptéri taxit is biztosítanak a nonstop recepció és takarítás mellett.

A Whois.domaintools.com adatai szerint a szálloda honlapját még 2017 júliusában jegyezték be, a Booking.com pedig azt írja, hogy ott 2017 áprilisa óta lehet szállást foglalni. Annak, hogy látványos nyoma van a működésnek azért van jelentősége, mert a 24.hu-nak a szálloda kapcsán nyilatkozó M. Zoltán – aki az Opten adatai szerint nem tulajdonostárs, de nem is cégvezető – azt állította, hogy

jelenleg nem üzemel a szálloda, hanem próbaüzem zajlik.

Soproni Tamás polgármester vizsgálatot indított az ügyben. Helyszíni szemlét tartottak, melynek során kiderült, hogy nemcsak kereskedelmi engedélye nem volt a vállalkozásnak, de a földszinti recepciót is magában foglaló külön épületszárny még a szükséges településképi engedéllyel se rendelkezett. Mint közölték,

a hatóság munkatársai a fentiek alapján az üzemeltetőnek azonnali hatállyal megtiltották a panzió működtetését, és a jogszabály által biztosított szankciókkal élni fognak.