Javítóban tölti az előzetest a tini rablóbanda két tagja

2019.12.14. 18:56 Módosítva: 2019.12.14. 19:29

A bíróság úgy határozott, hogy az ötfős tinibanda két tagja javítóintézetbe kerül az előzetes letartóztatás idejére, náluk találtak ugyanis gázfegyvert és maszkot, írja a Bors. Másik két fiatal bűnügyi felügyelet alá kerül, azaz ők nem hagyhatják el az otthonukat és nyomkövetőt kell viselniük. Az ötödik bandatag szabadlábon védekezhet. Az ügyben az ügyvédek és az ügyész is fellebbezést nyújtott be.

Az ötfős bandából két fiút végül december 11-én, rablás közben fogtak el a nyomozók, a tagok egy hónap alatt nyolc helyszínen összesen tizenegy embert támadtak meg a Gellérthegy és a Feneketlen-tó környékén. Kiderült, hogy a 14-16 éves fiatalemberek barátok, és ismerősök révén találtak egymásra.

Jó családi hátterű diákok, akik közül van, aki egyházi iskolába járt, másnak az édesapja sebész-orvos. Egy hónap alatt 120 ezer forintot és több műszaki cikket is raboltak, a pénzt pedig általában ételre, italra és cigarettára költötték, de a vallomások szerint előfordult, hogy még egymást is átverték, a megszerezett pénzzel ugyanis egymásnak sem számoltak el rendesen.