Egy volt fideszes polgármester vádalkuja borította a Boldog István-ügyet

2019.12.19. 11:35

Nagy Szilárd – sikkasztásért elítélt – exfideszes kengyeli polgármester vádalkuja révén derült fény Boldog István bizalmi körének pályázati üzelmeire, írja a 168 Óra. A lap cikkére a kengyeli polgármester hosszabban reagált az Indexnek, többek között azt írta:

„Mivel az ügyészséggel megkötött egyezségemhez tartanom kell magam, így továbbra sem mondhatom el a teljes igazságot. Még nem.”

A vádalkut kötő polgármester szerint nélküle is lenne Boldog-ügy, csak idő kérdése lett volna, mikor telik be a pohár a választókerületben. A polgármester teljes reakcióját lentebb olvashatja.

Ahogy arról beszámoltunk, nagyon komoly, felülről irányított rendszer alakulhatott ki Jász-Nagykun-Szolnok megye nagy részén a TOP-os pályázatoknál (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program), azon belül is a 300 milliós értékhatár alattiaknál – ahol meghívásos és nem nyílt a közbeszerzés – abban, hogy mire pályázhatnak a települések, kiket kell meghívni, ki fog nyerni, és mindezt aztán kinek kell megköszönni. Ügyészségi nyomozás indult, egy ember nyomkövetőt kapott, négy embert letartóztattak, köztük Boldog István fideszes parlamenti képviselő jobbkezét

A rendszer, amit Boldogék kialakítottak – azaz hogy megmondták, milyen közbeszerzési lebonyolítóval kell dolgozni, milyen cégeket kell meghívni, hogy azután melyik cég nyerje el a kivitelezést – attól tudott működni, hogy a térség polgármestereinek többsége belement. Akár kényszerből is, hiszen ha nem így tesznek, ugranak a pályázatok, a pénzek, akár a polgármesterségük folytatásának támogatása is.

Nagy Szilárd, korábban fideszes kengyeli polgármester és Boldog István között már korábban megromlott a viszony, annak okáról még a választás előtt kérdeztük mindkét felet, miután kiderült: nagyot hiába választották meg 90 százalék fölötti eredménnyel fideszesként polgármesternek korábban, a 2019-es választáson mást indít a kormánypárt Kengyelen.

Boldog akkor úgy nyilatkozott, Nagy magánéleti viselkedése, vezetési stílusa nem egyezik a Fidesz értékrendjével, míg Nagy Szilárd azt mondta, a konfliktus oka, hogy ő nem hagyta, hogy Boldog István úgy érvényesítse az érdekeit, ahogy akarja. A kirobbant ügy fényében újabb réteget kapott ez a kijelentés. Nagy végül egyébként nagyarányú győzelmet ért el október 13-án, közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint fideszes kihívója.

A választás után aztán kiderült, hogy Naggyal szemben folyamatban volt egy büntetőügy, amiben a választás után két héttel született ítélet: a Szolnoki Járásbíróság jogerős ítéletében folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás és nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Nagy Szilárdot, Kengyel polgármesterét, aki több mint 10 milliót sikkasztott. Egyúttal előzetes mentesítésben is részesítették a polgármestert, ami azt jelentette, a döntés nem eredményezi automatikusan a vádlott polgármesteri tisztségének megszűnését. Ettől függetlenül az ítélet nyilvánosságra kerülése után a helyi testület felfüggesztette Nagy Szilárdot, azaz méltatlanság miatt megszüntette Nagy polgármesteri tisztségét.

A 168 Óra azt írja, Nagy végül vádalkut kötött az ügyészséggel: saját ügyében megússza egy felfüggesztettel, és egy olyan mentességgel, amivel hivatalosan megtarthatja polgármesteri tisztségét, cserébe borított mindent a Boldog-féle irányított pályázati rendszerrel kapcsolatban. A kettejük közötti konfliktus pedig a TOP-os pályázatok miatt alakult ki, ahogy a lapnak egy forrás fogalmazott: „két dudás nem fér meg egy csárdában”.

Nagy egyébként a sikkasztásért kapott ítélet nyilvánosságra kerülésekor egy Facebook-posztban már biztonságba helyezett információkról írt: „azon információkat, bizonyítékokat amelyek a birtokomban vannak a rendszerrel kapcsolatban, az ország három különböző pontján letétbe helyeztem, mivel számtalan fenyegetést kaptam az elmúlt fél évben” – írta.

Egy sajtótájékoztatót is belengetett Hadházy Ákossal az ügyről, ez végül elmaradt, viszont az általa adott információknak lett következménye: az üggyel kapcsolatban több embert is letartóztattak. Köztük Boldog jobbkezét, fideszes önkormányzati képviselő Fehér Petrát, de nyomkövetőt kapott egy másik táskás ember is, illetve letartóztattak egy közbeszerzés lefolytatásáért felelős embert is. A letartóztatottakról és azok szerepéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A 168 Óra idéz egy nyomozót, aki a lap cikke szerint úgy fogalmazott Boldog Istvánnal kapcsolatban:

„Körbekerítettük, már csak a kilövési parancsra várunk.”

Boldog István az ügy kirobbanásakor úgy reagált: „Ez az egész csak egy politikai cirkusz, hangulatkeltés a választási kampányban. Eddig egyetlen hivatalos megkeresést sem kaptam, de szükség esetén természetesen állok a hatóságok rendelkezésére.” Ehhez azóta sem tett hozzá többet.

Nagy Szilárdot megkerestük a lap cikke miatt, aki a következőt írta reakcióként:

Mielőtt polgármester lettem, tizenöt évig a médiában dolgoztam. Mindenképp úgy tartottam volna korrektnek a mai 168 órában megjelent cikket, ha én is megszólalhatok, hiszen több olyan információt tartalmaz, amely nem valós, vagy nem teljes. Azóta a jogi képviselőmmel ígéretet kaptunk az újságírótól, hogy hosszabban reagálhatok a cikkben megjelentekre egy későbbi számban. Mivel az ügyészséggel megkötött egyezségemhez tartanom kell magam, így továbbra sem mondhatom el a teljes igazságot. Még nem. Egyébként ezért várat magára az ígért sajtótájékoztató is. Azt azonban mindenképp szeretném cáfolni, hogy azért ugrottunk össze Boldoggal, mert a saját bizniszemet akartam intézni a TOP pályázatok kapcsán. Pontosan az történt, hogy nyílt lapokkal játszottam előtte és nem bírta elviselni, ha valakinek más kapcsolatai és önálló gondolatai is vannak! Nem hagytam megzsarolni sem magam, sem a településemet és ezután Boldog mindent megtett, hogy legyen büntetőügy ellenem. Ez azóta is így van, több helyről kapom az információt, hogy földbe akar döngölni és nem nyugszik addig, amíg ki nem csinál. Igen, hibáztam. Sajnos úgy a munkámban, mint a magánéletemben. Beismertem és nagyon megbántam a hibás és gyakran súlyos döntéseimet. Borzasztó érzés, hogy a rengeteg mocskot amiről tudok egyenlőre magamban kell tartanom és közben a településem lakossága a rám zúdult információkból tájékozódik. És még valami. Nélkülem is lenne Boldog ügy, csak idő kérdése volt, hogy mikor telik be a pohár a választókerületben...

De mégis hogyan mentek a dolgok ezekkel a pályázatokkal? Boldog István választókörzetének településeit járva több forrás is megerősítette, hogy a most futó TOP-os pályázatok elején, a pályázási szakaszban a kétpói polgármesteri hivatalba rendelte a képviselő Fehér Petrán keresztül a polgármestereket.

Többen úgy írták le az egész helyzetet, mintha orvosi rendelőbe mentek volna: egy polgármester már bent, egy kint, a harmadik településvezető épp végzett, és távozott. Fehér Petra – elmondásuk szerint – mindenkitől elkérte a telefont, amit egy másik helyiségbe vitt, majd Boldog minden polgármesterrel egyeztetett arról, hogy mire pályázzanak, mit fognak megnyerni, és mi az, amit biztosan nem fognak tudni megnyerni. Úgy tudjuk, azokat a polgármestereket, akik esetleg mással, máshogy, más összegben pályáztak volna, mint ahogy megmondták nekik, azzal fenyegettek, hogy el lesz kaszálva a pályázatuk.

Azt is több forrásból hallottuk, hogy volt olyan, amikor a cserkeszőlői fürdő termálvizes medencéjében kellett találkozni Boldoggal, aki Fehér Petrával várta az érkező településvezetőt, hogy egy szál fürdőruhában, nyugodtan – telefonok nélkül – beszélhessék meg, hogyan is kellene a TOP-os pályázatokhoz hozzáállnia a polgármesternek, hogy aztán mindenki jól járjon. További részletek itt.