Két és fél év alatt 400 közvélemény-kutatást készíttettek Rogánék

2020.01.15. 06:56

2015 novemberétől a 2018-as kormányalakításig, vagyis közel két és fél év alatt a Rogán Antal irányítása alatt álló kabinetiroda csaknem 400  közvélemény-kutatást készíttetett,  derül ki abból az összeállításból, amit a kabinetiroda a Fővárosi Törvényszék számára állított össze, írja a 24.hu.

A mérések többségét a „kormányzati kommunikációs stratégia megalapozására” hivatkozva rendelték meg. Az adatokból az látszik, hogy Rogánék egy havonta ismétlődő rutineljárást alakítottak ki:

MINDEN HÓNAPBAN NYOLC TELEFONOS LEKÉRDEZÉST CSINÁLTATTAK 500 FŐS MINTÁN, DE EZEKEN FELÜL TOVÁBBI HÁROM-HAT 1000 FŐS KUTATÁSRA IS IGÉNYT TARTOTTAK.

A legforgalmasabb időszak a kabinetiroda indulása körüli volt: 2015 utolsó két hónapjában – közvetlenül a szeptemberben tetőző menekültválság utáni hetekben, hónapokban – 55 különféle közvélemény-kutatást készíttettek.

A minisztériumot a Demokratikus Koalíció (DK) perelte be egy évvel ezelőtt, miután  George Birnbaum   egy svájci újságnak adott interjúban  azt állította: korábbi üzlettársával, a 2017 nyarán elhunyt politikai tanácsadóval,  Arthur Finkelsteinnel    közösen ő alkotta meg a széles körben használt tökéletes ellenségképet a Fidesz számára. A svájci lap forrásai szerint telefonos közvélemény-kutatással mérték fel,    Soros György    megfelelő alany-e ahhoz, hogy fel lehessen építeni ellene egy negatív kampányt. Bár ezt Birnbaum konkrétan nem erősítette meg, azt elmondta, hogy  Orbán Viktor  feltétlenül megbízott Finkelsteinben, ezért nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy Soros legyen az ellenség.

A bírósági eljárást Arató Gergely, a DK politikusa és a Czeglédy Ügyvédi Iroda kezdeményezte, mert hiába kérték a kabinetirodától, hogy adja ki a Stop Soros! kampányt alátámasztó kutatásokat és a kapcsolódó számlákat. 

A kormány azonban tagadta, hogy születtek ilyenek Soros Györggyel kapcsolatban. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kijelentette, a kabinetnek nem volt szüksége arra, hogy külön kutatásokat végeztessen, mivel Soros György tervei nyilvánosak, az ellenzék pedig ezeket a terveket akarja megvalósítani.

A kabinetiroda, annak ellenére, hogy a bíróságon tételesen felsorolta a két és fél év alatt elvégzett kutatásokat, nem tér ki az azokban szereplő témakörökre, és a kutatásokat készítő céget vagy cégeket sem nevezi meg.