Hasszán F. a szakértő szerint beszámítható, befolyásolható és hisztériára hajlamos

DSC 8869
2020.01.21. 11:50

Magyar és angol szavakat is használ a börtönben Hasszán F., hogy megértesse magát, gyakran citál a Koránból, flegma az orvossal és a pszichológussal is, gyakran problémásan viselkedik, és az alapvető tisztálkodást sem ismeri, olvasta fel a Büntetés-végrehajtás jellemzését a bíró a 27 éves szír állampolgár keddi tárgyalásán, aki a vád szerint az Iszlám Állam egyik parancsnoka volt, és akit tavaly decemberben fogtak el a Liszt Ferenc repülőtéren. A férfi emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt áll a magyar bíróság előtt.

A bíró felolvasta az igazságügyi elmeszakértő véleményét is, miszerint Hasszán F. épelméjű, de beilleszkedési zavarokkal küzd, sodorható és hajlamos teátrális, hisztérikus megnyilvánulásokra. 

TÖBB TANÚ IS AZT ÁLLÍTJA VALLOMÁSÁBAN, HOGY HASSZÁN F. AZ ISZLÁM ÁLLAM FONTOS TAGJA, KIVÉGZÉSEKBEN VETT RÉSZT, KÖZTÜK lefejezésben is.

A férfit tavaly december végén embercsempészés és hamis okiratok miatt (felesége irataival akart igazolni egy másik nőt) fogták el a Liszt Ferenc repülőtéren, amíg a kitoloncolására várt, a háttérben zajló nemzetközi nyomozás alatt kiderült, hogy a feltehetően ő az Iszlám Állam tagja.

A vád szerint feladata volt, hogy „halállistát” készítsen az „iszlám ellenségeiről”, akiket bosszúból vagy a polgári lakosság megfélemlítése céljából ki kell végezni. Ezt a listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése jóváhagyta, majd a férfi megszervezte és felügyelte a kivégzéseket. Több ember kivégzésében – köztük egy lefejezésben is – személyesen részt vett. Utóbbiról felvétel is készült, amit az első tárgyaláson  levetítettek a bíróságon

A bíróság korábban több tanúvallomást is felolvasott, amiknek mindegyike a vádat erősítette meg, miszerint Hasszán F. az Iszlám Állam tagja volt Szíriában, fontos szerepe volt a szervezetben, és több tanú is felismerte a lefejezős videón a férfit.  A vádlott a ezekre reagálva azt mondta, gyerekkorában megsérült a lába, így aztán nem tudna sokat menni, nem tudna olyan életet élni, amit az Iszlám Állam tagjaként kéne.  Ráadásul írni, olvasni sem tud, így szerinte nem tudott hallálistát összeállítani. Azt is mondja, nem tudja, miért mondanak ilyeneket a tanúk, nem ismeri őket.  A részletes tanúvallomásokról itt olvashat bővebben .

A keddi tárgyaláson a bíró felolvasott több szakértői véleményt is erről a bizonyos felvételről:  eszerint az arc néhány részletel, például a mosoly vagy a ráncok hasonlítanak a vádlottéra, de a videó olyan rossz minőségű, hogy nem lehet bizonyossággal alátámasztani, hogy a felvételen látható férfi, akiről a tanúk azt állítják, Hasszán F. az, valóban a férfi lenne. Az egyik szakértő legalább ötvenhárom százalékot ad annak, hogy ő látható a videón.

Kiderült az is, Hasszán. a zárkatársától megkérdezte, mi a büntése annak, ha valakit terrorizmusért ítélnek börtönre, mire a válasz az volt, negyven év és örök sötétség.

Európa-szerte utazgatott 

Hasszán F. tagadja, hogy az Iszlám Állam tagja lenne, állítja, épp előlük menekültek el Szíriából 2014-ben. Csempészek segítségével jutott családjával előbb Törökországba, majd Görögországba, ahol menekültstátusszal rendelkezik. Bár az első tárgyaláson a vádlott értetlenkedve állította, hogy nem tudja, mi az a Facebook, e-mail, vagy Brüsszel, az ügyész szerint

2016 ÓTA 16 ALKALOMMAL JÁRT EURÓPÁBAN, PÉLDÁUL MÁLTÁN, MILÁNÓBAN VAGY BELGIUMBAN.

Utóbbiról végül a vádlott azt mondta, a Charleroi reptérre érkezett, ahol egy taxiba szállt, három napot tartózkodott egy barátjánál, de csak látogatóban. Mivel analfabéta, így az eligazodást szerinte úgy oldja meg a repülőtereken, hogy a papírjait felmutatja a rendőröknek, akik elmutogatják neki az utat.

A bíróság az apát is meghallgatta, aki a tárgyaláson végig azt állította, a fia nem tagja az Iszlám Államnak, csak a terrorszervezet akarta betoborozni. A tárgyaláson visszahallgatták az első, hanggal és videóval rögzített vallomását. Ebben viszont a tolmács szerint világosan kimondta, hogy fia az Iszlám Állam tagja. Ezután az apa már azt mondta a magyar bíráknak,  azt próbálta elmagyarázni, hogy a fia nem saját szándékából, hanem kényszerítésre csatlakozott.

Hasszán F. védője korábban azt kérte a bíróságtól, szerezzenek be Hasszán F.-ről 2015-ös fotókat, szerezzék be a törökországi papírjait, és esetleges orvosi papírjait is arról, hogy vesebántalmaira kezelték őt Törökországban. A bíró ezután hozzátette, ők is szükségesnek látják néhány tanú újbóli, személyes meghallgatását. A bíróság az Interpollal is felvette a kapcsolatot, hogy információt szerezzenek arról, a vádlott családjával kapott-e menekültstátuszt Törökországban, valamint az orvosi papírjait is kutassák fel.

Az ügyről, Hasszán F. és apja vallomásáról  itt olvashat bővebben .

(Borítókép: Bődey János / Index)