Befogták a szájukat, a falhoz szorították és kirabolták a nőket

2020.01.24. 08:28

Hasonló módszerrel raboltak ki két nőt szerdán Budapesten, a II. és a VII. kerületben: a Police.hu híre szerint a támadók a villamoson nézték ki áldozataikat, követték őket, majd egy kapualjnál befogták a nők száját (egy esetben a szemét is), a falhoz nyomták őket, átkutatták a zsebeiket és kirabolták őket, majd elfutottak. A II. kerületi támadásban ketten (a 18 éves érdi B. Ferenc, illetve egy 32 éves fábiánházi férfi), a VII. kerületiben hárman vettek részt, csatlakozott még hozzájuk egy 29 éves román férfi is.

A Készenléti Rendőrség járőrei a térfigyelő kamerák felvételei alapján elfogták az elkövetőket, a VII. kerületi rablástól számítva egy órán belül. A sértett telefonja addigra már nem volt meg, eladták azt a Keleti pályaudvarnál egy 58 éves egyiptomi férfinak. Az erzsébetvárosi rendőrök az egyiptomi férfit a VII. kerületi lakásán fogták el, illetve a kutatáskor megtalálták és lefoglalták a sértett telefonját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az egyiptomi férfit orgazdaság miatt, B. Ferencet és két társát – őrizetbe vételük mellett – csoportosan elkövetett rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az erzsébetvárosi nyomozók indítványozták az ügyészségnél a három elkövető letartóztatását.