Próbálták inteni őket, hogy ne vizeljenek szembe a széllel

cover
2020.01.29. 07:46

Múlt szerdán a Bács-Kiskun megyei Dusnokon a rendőrség a gyámhivatal munkatársaival együtt feltartóztatott egy autót, melyben egy házaspár a négy hónapos kisbabájukkal utazott.

Itt van egy ismeretlen szülőtől származó gyerek, akit nekünk el kell helyeznünk

– mondta az ablakon át a rendőr. Bár az apa kezdetben ellenállt a felszólításnak, hiába: a – szülők irányában elfogult – szemtanúk szerint a rendőrök egyszerűen leszedték az anyán lévő hordozóból a gyermeket.

A család azért nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a gyermek az övék, mert a gyereket a születése óta szándékosan nem anyakönyvezték. Anyakönyv hiányában a gyermek rendszeren és törvényen kívül élte le az első pár hónapját, a kötelező oltásokat sem kapta meg. A kisbaba idáig anyatejen volt, amióta elvették, az édesanyja nem etethette. A család azóta azt sem tudja, hogy hol a gyerek.

Otthonszüléssel, papírok nélkül

A dusnoki kisfiú szeptember elején otthon szüléssel jött a világra, a szülei azóta sem anyakönyvezték, egyszer állítólag megvizsgálták a kalocsai kórházban, de a szülők egyébként nem keresték a kapcsolatot az egészségügyi rendszerrel, sem más hivatalos intézménnyel vagy hatósággal. A család, mint elmondták nekünk, most még nem akar nyilatkozni a médiának, de az elmúlt napokban készült velük egy hosszabb beszélgetés, ami a Youtube-ra is felkerült. A Posta Imre, a nemzeti radikális, összeesküvés-elméleti színtéren mozgó figura (róla hamarosan még részletesebben lesz szó, valójában ugyanis ő az ügy egyik főszereplője) által készített felvételen a szülők egyáltalán nem tűnnek elhanyagolónak, inkább a gyermekükért nagyon aggódó, de egy alternatív valóságban mozgó embereknek látszanak.

Ők tudatosan tagadták meg a gyermek anyakönyvezését és beoltását, de nem simán oltásellenesek, egy ennél radikálisabb szubkultúra tagjai, mely a magyar intézmények semmilyen joghatóságát nem ismeri el, a magyar államot illegitimnek tekinti. Mint nyilatkozataikból kiderül, azt hiszik, hogy az anyakönyvezés lényegében egy „rabszolgalevélnek” felel meg, amivel szerintük a gyermeket az állam tulajdonába adjuk, ami aztán a gyerek élete végéig azt tesz vele, amit csak akar.

A jegyző elkezdte küldözgetni a családsegítőt, hogy menjünk be anyakönyvezni, ez csak egy papír... mi azért tudjuk, hogy itt nem csak erről van szó, hanem, hogy lemondunk a gyerekünkről és átruházzuk a tulajdonjogot Magyarországnak.

– mondták elképzeléseikről novemberben egy nyilvános fórumon a szülők. Ez az esemény azután volt Kalocsán, hogy november 20-án a gyámügy – mondván, a család minden együttműködést megtagad –, elrendelte a két hónapos baba nevelésbe vételét, és kérték a rendőrség segítségét. A rendőrök aznap több kocsival meg is jelentek az alföldi faluban álló családi házas utcában, de nem tudtak intézkedni, mert, mint a jegyzőkönyvben áll, „kijött 10-15 fő, akik fenyegetően léptek fel a munkatársakkal szemben”.

A kiemelt gyermek szülei
A kiemelt gyermek szülei
Fotó: HunTv-Magyarország / youtube

Magyarország egy izraeli cég

A család körüli támogatói csoport leginkább a MAG-mozgalom tagjaiból és kapcsolódó radikálisokból áll. A MAG a „Mintaként Alkalmazott Gondviselés” rövidítése, Monor közelében egy kisebb közösségük is van, programjuk célja honlapjuk szerint „a Föld és az emberiség gyógyítása”. A sajtóban az ügy kapcsán ők most „szektaként” jelennek meg, valójában azonban nem egy egyházi jellegű kisközösségről van szó, inkább egy olyan laza hálózat, mely az önfenntartó gazdálkodásra, kisközösség-építésre, társadalomból való részleges kivonulás lehetőségeinek keresésére és egy nemzeti színezetű spirituális irányzatra épül – olyan alternatív, ezotériába és a többségnek talán bizarr, de általában teljesen ártalmatlan politikai elképzelésekre hajló szubkultúra, amilyenből jó néhány van még az országban, és semmiféle veszélyt nem szoktak jelenteni senkire.

A MAG-csoportosulásnak az ad sajátos színezetet, hogy megjelenik benne az az inkább az amerikai radikális globalizációellenes körökben honos, a szövetségi államot el nem ismerő irányzat, mely az állami intézményeket érvénytelennek és teljesen illegitimnek tartja. Őket egyébként az FBI hivatalosan terrorszervezetként tartja számon, itt írtunk róluk hosszú cikket.

Abban a UCC-nek rövidített összeesküvés-elméletben hisznek, mely szerint az anyakönyvezéssel valójában mindenki egy regisztrációs számot kap, személyében egy külföldi cég tulajdonává válik, sőt: Magyarország mint olyan nem is létezik, Magyarország szuverenitását elvesztve igazából egy New Yorkban bejegyzett izraeli cég, így gyerekeinket, ha nem vigyázunk, oda adjuk el rabszolgának (bővebb infókért lásd ezt a friss blogbejegyzést). Az elmélet nálunk leginkább a Szent Korona-antennások, radikális devizahitelesek és antiglobalisták közös halmazában örvend némi népszerűségnek.

A MAG-közösség vezetője, Géczy Gábor a dusnoki eset után először harcos nyilatkozatban ítélte el a „gyermekrablást” és a hatóságokat. Egy újabb Facebook-posztban azonban később elnézést kért mindenkitől, hibának nevezte a korábbi harcias kiállást, és bejelentette, hogy inkább törli a Facebook-oldalát, mert úgy érzi, „tiszta szándéka ellenére” bemocskolódott az oldal és az ő neve is. „Nem az a dolgom, hogy csákánnyal küzdjek a jéghegy ellen, meg kell várni a tavaszt” – írta a törlés előtt.

A mérséklődés a Magyar Nemzet keddi cikke szerint azzal állhat összefüggésben, hogy már az Alkotmányvédelmi Hivatal extrém szervezetekkel foglalkozó részlege is vizsgálódni kezdett a MAG körül, „vélhetően azért, mert a szervezet kétségbe vonja a magyar állam fennhatóságát az állampolgárai felett, és tagjai nem hajlandóak a legelemibb együttműködésre sem az állami szervekkel”.

Álomvilágban élnek

A MAG-ot vezető, fizikusként végzett, egykor atomfizikával, ma „szakrális földrajzzal” foglalkozó Géczyvel mi is beszéltünk telefonon. Mint mondta, személyesen is jól ismeri a szülőket, akiket „jópofa, szimpatikus és felelősségteljes” emberként jellemzett, de olyanoknak, akik a saját álomvilágukban élnek. Géczy régóta nyomon követi a dusnoki család történetét, és azt mondta, józanságra próbálta intetni őket, hogy „ne hugyozzanak szembe a széllel”, mert nem így kell szabadnak és függetlennek lenni.

Géczy maga is oltásellenes, saját legkisebb gyerekét sem oltatta be, emiatt elmondása szerint perben is állt állami szervekkel. A dusnoki eset kapcsán azonban elsősorban nem az oltásellenesség verte ki a biztosítékot az interneten. Géczy Facebook-posztja, amelyben a család mellett kiállt, és a gyermek kiemelését gyerekrablásként mutatta be, 450 ezer emberhez jutott el, több száz kommentelő esett egymásnak, ami Géczyt átgondolásra késztette, mint mondta, neki nem a megosztás a célja – ettől függetlenül még ugyanúgy gondolja, hogy aránytalan és embertelen volt a hatóságok fellépése. Ő azonban azt állítja, hogy már nincs hatása a családra, ahonnan elvették a gyereket.

A videók alapján nem is ő, hanem egy szélsőségesen antiszemita, a nemzeti konteós színtéren is radikális Posta Imre a fő figura.

Ha itt befordul a harckocsi

Posta Imrének katonai múltja van, korábban a Köztársasági Őrezred pszichológusa volt, 2006 őszén szerelt le, azóta az enyhébb kijelentései közé tartozik, hogy a magyar rendőrség Moszad-ügynökökkel van tele. Most híveivel ő próbál fellépni a gyerek visszaszerzéséért, akit szerinte „nemzetközi fegyveres gyermekrablás” keretében vittek el (a magyar rendőrökre gondol, akik ugye eszerint valójában a háttérhatalom rabszolgatartó vállalatának dolgoznak mindenki mással együtt), mások szerint azonban ő hergelte bele a családot abba, hogy tagadjanak meg minden együttműködést a hatóságokkal.

Posta Imre most hosszú videókat tesz fel, melyekben a kalocsai rendőrségtől a dusnoki polgármesteri hivatalon át a bajai gyámügyig mennek, hogy megtudják, hol van a kisbaba. Nem kell hozzá azonban jogásznak lenni, hogy felmerüljön bennünk, szavai felvetik az erőszakos fenyegetés lehetőségét.

Meg kell mutatni ezeknek a köcsög rendőröknek, hogy bármikor a faszukra lehet lépni. Természetesen ez üzenet a parlamenti zsinagógának meg az összes többi csőcseléknek is, amit Judapesten művelnek

– mondja a gyerekért aggódó többi embernek a felvételen, bent a rendőrkapitányságon pedig antiszemita, a rendőröket becsmérlő kijelentései mellett például ilyen mondatai vannak:

„Katona vagyok. Maholnap, ha csikágó lesz, figyelj, én nem fogok szarozni veletek.”

Posta Imréék azt a nem hivatalos tájékoztatást kapták a gyámhatóságnál, hogy a kisbabát – tekintettel a korára – valószínűleg már nevelőszülőnél helyezték el. Hogy így van-e, nem tudjuk megerősíteni, mindenesetre a gyermekvédelmi intézkedések korábbi tragédiák miatt éppen a közelmúltban váltak határozottabbakká.

A fényevők miatt szigorítottak

Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szakember szerint a magyar gyermekvédelmi törvények a fényevő családban élő gyermek halála után szigorodtak.

Az ma nem opció, hogy valaki anyakönyvezi-e a gyerekét, vagy sem. Az anyakönyvezés szülői kötelesség, az a vívmány, amivel a gyermek jogosultságokat szerez, láthatóvá válik

– mondta az indexnek Gyurkó Szilvia. Mint hangsúlyozta, sok hazai és nemzetközi példa bizonyítja, hogy a nem látható, nem anyakönyvezett gyerekek milyen veszélynek vannak kitéve. Virágzik a szerv- és gyerekkereskedelem, a koldulás, de idehaza is a legszörnyebb dolgok történhetnek meg a nem látható gyerekekkel.

Magyarországon nem kötelező kórházban szülni, ahogy Dusnokon is történt. A kisfiú otthon született, de a jogszabályok szerint ezután szakembernek is látnia kellett volna. Annál nagyobb kockázat, minél később látja a gyereket szakember.

A teljes dokumentumért kattintson a képre!
A teljes dokumentumért kattintson a képre!

Éppen ezért a törvény szerint, ha a szülő nem működik együtt a gyermekvédelmi intézményekkel, az a gyermek súlyos veszélyeztetésének minősül. A dusnoki szülők pedig nem éppen együttműködő arcukat mutatták, amikor novemberben erővel megakadályozták a védőnő bejutását a házba. A rendszer a gyermek veszélyeztetését vélelmezte, ezért azonnali hatályú kiemelést írt elő.

Most már a szülőkön a bizonyítási teher

A dusnoki esetben az állam végeredményben erőszakkal emelte ki a gyereket, amire a törvény lehetőséget adott. Kellettek persze ehhez az előzmények is: ha a szülők nem anyakönyveztetnek, nem oltatják be a gyereket, a gyermekvédelem előbb „önkéntes végrehajtásra szólítja fel” őket, majd jöhetnek a szigorúbb kényszerintézkedések. Ha a szülők ezek után sem együttműködőek, az ügy ilyen végkifejletig is eljuthat.

A rendőrök ebben az ügyben ismeretlen szülőkkel rendelkező gyerekre hivatkoztak, és erre megvolt az okuk. A törvény szerint ugyanis ha egy gyerek súlyosan veszélyeztetett, megfordul a bizonyítási teher, és már nem a hatóságnak kell bizonyítaniuk, hogy a gyerek veszélyben van, hanem a szülőnek kell bebizonyítania, hogy nincs. Ezt pedig nem könnyű anyakönyv nélkül, ha azt sem tudják bizonyítani, hogy a gyerek az övék.

Ha nem sikerül a bizonyítás, a törvény szerint azonnali hatállyal ki kell emelni a gyermeket a veszélyeztetőnek vélelmezett közegből.  Gyurkó Szilvia szerint önmagában viszont az a tény, hogy a gyerek nincs anyakönyvezve, nem lett volna indok arra, hogy a gyereket elvegyék a szülőktől, ahhoz az együttműködés hiánya vezetett.

A szülők vissza szeretnék kapni a gyereküket. Gyurkó Szilvia szerint viszont volt már olyan, hogy a vér szerinti szülő nem kapta vissza a gyermekét, mint például abban a szegedi perben, amelyben az anya brutálisan bántalmazta a gyermekeit. Ebben az esetben, ha nem is ennyire szélsőséges, de korántsem veszélytelen helyzetről van szó. 

A rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az üggyel kapcsolatban korábban nyomozás indult kiskorú veszélyeztetése miatt. A múlt heti akció után a Kalocsai Rendőrkapitányság helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés miatt is indított szabálysértési eljárást – vélhetően az anya ellen, mert nem akarta önként odaadni a kisbabáját, inkább magához tette a hordozóba. A kormányhivatal egyelőre nem válaszolt a megkeresésünkre.