A Szent István Egyetem hallgatója a másik koronavírus-fertőzött

2020.03.05. 14:40 Módosítva: 2020.03.05. 17:30
  • A Szent István Egyetem iráni doktorandusz hallgatója a másik magyarországi koronavírus fertőzött a Semmelweis Egyetem szintén iráni hallgatója mellett.
  • A Szent István Egyetem hallgatója február 20-28. között volt Iránban. 
  • Visszaérkezése után az egyetem által kiadott tájékoztatónak megfelelően maga kereste fel a Szent László Kórházat, ahol jelezte, hogy fertőzött területről érkezett.
  • A diák egyetlen egyetemi campust sem látogatott meg, sem Gödöllőn, sem Budapesten.

A gödöllői székhelyű Szent István Egyetem PhD-hallgatója az az iráni diák, aki a másik koronavírus fertőzött Magyarországon, erősítette meg az Index információját az operatív törzs ma délutáni sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök. Kérdésünkre, hogy ezt miért csak most közlik, a kormányfő azt mondta: azért, mert csak most tudták meg. Úgy tudjuk, a diák a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében tanul Magyarországon.

A hírről már csütörtök reggel tudomást szerzett az Index, de hiába próbáltuk megerősíttetni vagy cáfoltatni az illetékesekkel, nem közöltek információkat róla. Nem kaptunk választ sem az operatív törzstől, sem az egyetemeket felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. Az egyetem kancellári hivatala kérdésünkre ugyan nem cáfolta az információt, de nem is erősítette meg. Azt javasolták, hogy az operatív törzs délután 2-kor kezdődő tájékoztatóján kérdezzünk rá erre. Így végül magának Orbán Viktornak lett a feladata a nem éppen miniszterelnöki kompetenciába tartozó kérdés megválaszolása.  

Az operatív törzs sajtótájékoztatóján Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől is megkérdezték, miért csak ma tudták meg, hogy a Semmelweis Egyetemen tanuló iráni diák mellett a másik fertőzött iráni hallgató a Szent István Egyetemre jár, amire Kásler azt válaszolta:

Azért, mert nem mondta meg.   

Kásler azt mondta: a Szent István Egyetemen tanuló diák és élettársa karanténban van a Szent László kórházban, ahogy a Semmelweis Egyetemen tanuló iráni diák és annak várandós felesége is. 

A Szent István Egyetem csütörtökön délután kiadott közleményében a következőket írja a diákról: 

  • Az Egyetem fertőzéssel érintett hallgatója doktori képzésben vesz részt Gödöllőn
  • A doktorandusz a tanulmányi előmeneteléhez szükséges konferencián kívánt részt venni Teheránban február 23-24-én, a koronavírus ottani megjelenése (ezt hivatalosan  február 22-én jelentették be) miatt a rendezvény elmaradt, azonban a hallgató már  február 20-án megkezdte az utazását.
  • A doktorandusz 2020. február 28-án (pénteken) érkezett vissza Iránból, és az Egyetem által küldött tájékoztatókban foglaltaknak megfelelőn felkereste a Szent László Kórházat, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett.
  • Emellett a doktorandusz témavezetője is jelezte számára, hogy – összhangban az egyetemi intézkedésekkel – legalább 14 napig ne látogassa az intézményt, távolléte igazolt távollétnek minősül.
  • Ennek megfelelően a doktorandusz a visszaérkezését követően budapesti albérletében önkéntes karanténba vonult, egyetlen egyetemi campust sem látogatott meg, sem Gödöllőn, sem Budapesten.

Csütörtökön kora délután megkerestük Gödöllő polgármesterét, Gémesi Györgyöt is, akit szintén nem tájékoztattak arról, hogy az egyetem diákja a másik koronavírus-fertőzött, ugyanakkor a városvezető feltételezte, hogy az operatív törzs őt is értesítené, ha Gödöllőn bármilyen járványügyi-védekezési teendő lenne. Gémesi azt is elmondta, a koronavírus Magyarországi megjelenése előtt ők már megtették a szükséges intézkedéseket saját intézményeikben, fertőtlenítettek, és mindenben a Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint az operatív törzs utasításai szerint járnak el.

Szerdán előbb Orbán Viktor, majd az Operatív Törzs jelentette be, hogy eddig két ember szervezetében igazolták a koronavírus jelenlétét Magyarországon. Mindketten iráni diákok, akik nálunk tanulnak. A diákok nem ismerik egymást. Az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett vissza Magyarországra, miután meglátogatták családjukat a koronavírus által erősen érintett Iránban. Enyhe tüneteik vannak, lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik. Mindketten a Szent László Kórházban vannak megfigyelésen, mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az egyik iráni diák a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója. Az első hírek arról szóltak, hogy a másik diák a győri Széchenyi Egyetemre jár, de az intézmény ezt cáfolta.  

A Szent István Egyetem honlapjára és Facebook-oldalára csütörtökön 10 órakor került fel egy tájékoztató anyag a koronavírusról. Az egyetem ugyanakkor már február elején óvintézkedéseket rendelt el a koronavírus terjedése miatt, miután 82 kínai hallgatója is van, akik közül a vizsgaidőszak végeztével sokan hazautaztak, majd visszatértek Magyarországra.

Arról sem a hivatalos statisztikákban, sem az egyetem saját közlései között nem találtunk pontos adatot, hogy ebben a szemeszterben hány iráni diák jár az intézménybe, de az biztos, hogy már 2018-ban is több mint 300 külföldi hallgató kezdte meg itt a tanulmányait. A diákok zöme Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal érkezett, vagy FAO-ösztöndíjasok voltak, adta hírül akkor az egyetem, amely egyébként a Honvédelmi Minisztérium partnerintézménye.

A Magyarországon tanulmányokat folytató több mint 2 ezer iráni diák jelentős része egyébként a kormány által támogatott Stipendium Hungaricum program révén jött, és ez a program a gödöllői intézmény külföldi diákjait támogató program is.

A miniszterelnöki bejelentés után nem sokkal Gémesi György a Facebookon egy videóval jelentkezett. Itt azt mondta el, hogy az egyetem kancellárjától többszöri kérésére sem kapott tájékoztatást, Vörös József járási tisztifőorvos viszont szóban tájékoztatta arról, hogy a városnak semmi teendője nincsen, nem történt semmi, megtették a megfelelő intézkedéseket a diákkal kapcsolatban. Gémesi arról tájékoztatja a gödöllőieket, hogy a megelőzésre kell koncentrálni (mint influenza esetén), ügyelni a kézmosásra, a cseppfertőzés lehetőségének elkerülése és az immunrendszert erősítő vitaminok szedésére. Pánikra semmi ok.