Magánúton is elérhetők a koronavírus-tesztek, de érdemes óvatosnak lenni

2020.04.04. 14:49

Magánúton is elérhető lett a napokban a koronavírus-teszt, azaz tudományosabban a Covid-19 víruskimutatás és szerológiai mintavétel. Előbbi magát a vírus meglétét, utóbbi pedig immunrendszer válaszát méri, inkább arra használható, hogy megnézzék, valaki átesett-e a koronavírus fertőzésen. Ez akkor lehet fontos, ha a tudomány ki tudja jelenteni, hogy aki átesett a betegségen, az immunitást is szerzett, így egy-két hét türelmi idő leteltével visszaállhat a munkába vagy részt vehet a védekezésben, önkénteskedhet.

Dr Bodó Imre, a vizsgálatot végző egyik cég, egy budai orvosi centrum belgyógyász-hematológus szakorvosa az Indexnek azt mondta, hogy a vírus jelenlétének nyálból történő kimutatására szolgáló úgynevezett PCR tesztek kidolgozása viszonylag egyszerű volt, szemben az immunreakciót mérő szerológiai tesztekkel. 

“Engem is meglepett, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült a szerológiai tesztek előállítása, amely nagyon komplikált dolog volt. A módszert immunkromatográfiának lehetne nevezni és úgy működik, mint egy terhességi teszt. Rácsöppentik a vérplazmát a tesztre, amely egy rendszer mentén diffundál a vírus antigénjeivel szemben, és ha szembetalálkozik egy olyan antitesttel, amely reagál az antigénre, akkor elszíneződik- Ugyanúgy egy színes csík jelenik meg, a pozitív esetekben, mint a terhességi teszteken".

A főorvos azt mondta, ez egy ellenőrzött, validált teszt, mindazonáltal egyelőre kevés adatból dolgoznak, elsősorban azokból, amelyek Kínából származnak.

A teszthez szükséges mintavételt a magánklinika erre kijelölt munkatársai a lakóhelyen végzik el, úgynevezett hármas szintű védőfelszerelésben, amit a házból kilépve a veszélyes hulladéknak megfelelő előírások szerint távolítanak el és dobnak el. A mintákat egy magánlaborba küldik, az eredményről online tájékoztatják a betegeket.

Széll András, a laborcég vezetője azt mondta, folyamatosan vizsgálják a piacon lévő teszteket, ezeket igazoltan koronavírusos betegeken kipróbálják, és eddig nyolcból kettőt találtak alkalmasnak arra, hogy a laboratóriumban használják. Azt mondta, a forgalomban lévő szerológiai tesztek 75 százaléka megbízhatatlan és senkinek sem javasolja, hogy az  interneten forgalomban lévő teszteket használja.

"Azt biztosan mondhatom, hogy az ujjbegyből vett vérből nagyon rosszul reagálnak, ezért mi vérplazmát használunk”, mondta. A mikrobiológus szakember arra is figyelmeztet, hogy a tesztek adhatnak hamis pozitív eredményt, ezért ezeket fenntartással kell fogadni és mindenképp azt javasolja, hogy orvosi konzultáció kísérje a teszt kiértékelését a lehetséges keresztreakciók miatt. 

A szerológiai teszt kétféle antitestet vizsgál,

  • az IgM (amely 8-10 napon belül megjelenik a szervezetben és 3-4 hétig kimutatható)  és
  • az IgG (ez csak az IgM után napok, vagy hetek múlva jelenik meg a szervezetben) jelenlétét.

A kétféle (tehát szerológiai és a nyálból vett PCR-alapú víruskimutatási) tesztet együtt érdemes alkalmazni, kivéve, ha  a páciens teljesen tünetmentes” – mondja Bodó Imre,

aki szerint a koronavírus már az év eleje óta jelen lehetett Magyarországon,

vagyis sokkal több fertőzött lehet, mint a hivatalos adat.  A főorvos szerint szinte biztosra vehető, hogy aki átesett a fertőzésen, az erre a vírusra védettséget szerzett. “Az majdnem biztosra vehető, hogy akinél az IgG antitestet kimutatják, az nem lesz még egyszer beteg ugyanettől  a vírustól, de az is kérdés, hogy pontosan meddig fertőz” – ezért a szakember szerint pusztán a pozitív szerológiai teszteredmény nem lesz elegendő ahhoz, hogy valaki a közösségbe nyugodtan azonnal visszatérhessen. 

Bodó Imre szerint a Covid tesztek sem száz százalékig megbízhatóak és mint minden laboratóriumi tesztnél, itt is előfordulhat, hogy a nyálmintából nem mutatják ki a vírust, ami pedig ott van, ezért általában több tesztet kell végezni. Mint ahogy az is előfordulhat, hogy  a szerológai teszt hamis pozitív eredményt hoz.

A cégnél a nyálmintából vett PCR-teszt ára 28 ezer forint, a szerológiai teszté pedig 21 ezer, ezen felül 15 ezer forintot kérnek a kiszállásért. Egy teljeskörű tesztelés így 64 ezerbe kerül. A szerológiai teszteket Bodó Imre főorvos szerint az állami ellátásban csak a bentfekvő betegek esetén végzik el. 

“Ilyen nagyon kiélezett járványügyi helyzetben nagyon óvatosnak kell lenni. Amikor az úszók eredményeit vizsgáltuk, akkor is kiderült, hogy csak a második PCR teszt lett pozitív, tehát túl hamar teszteltük őket. Vagyis egy negatív teszt eredmény adhat hamis biztonságérzetet is. A legbiztosabb a két teszt együttes és ismételt alkalmazása” – int óvatosságra Széll András.

A labor kapacitását folyamatosan növelik, napi több száz PCR tesztet is el tudnak végezni a szérumtesztből pedig még többet.