Operatív törzs: Budapesten berobbanhat a járvány

2020.04.05. 11:21 Módosítva: 2020.04.05. 12:05

Megtartotta az operatív törzs vasárnap a szokásos tájékoztatóját a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos magyarországi helyzetről. Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy 733 fertőzöttet tartanak nyilván, és mára ketten elhunytak a járvány miatt. Müller elmondta, hogy mindketten idősek, 80 év felettiek voltak. Hozzátette, hogy növekszik a gyógyultak száma, immáron 66-an hagyták el gyógyultan a kórházat.

Müller külön kitért a tájékoztatón a fővárosra. Elmondta, hogy a legtöbb fertőzött Budapesten van, vagyis az összes magyar fertőzött 42 százaléka a fővárosban lakik, de ha Pest megyére nézzük az adatokat, akkor ez az arány már 62 százalék.

Emiatt nagy a kockázata annak szerinte, hogy Budapesten berobban a járvány.

Külön kérte, hogy a budapestiek vegyék komolyan a kijárási korlátozásokat, mert úgy vették észre, hogy sokan ezeket nem veszik figyelembe. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kijelölt kijárási idő, a 9-től 12-ig tartó sáv nem arra való, hogy az emberek szociális életet éljenek, hanem hogy elvégezzék a halaszthatatlan teendőiket, de alapvetően továbbra is mindenki igyekezzen otthon maradni.

A fiatalabb korosztályt is megkérte, hogy kerüljék a csoportos találkozókat. Ha ezeket nem tartják be a fővárosban és Pest megyében, akkor egy robbanás is történhet a járvánnyal, ezért

a jövőben még nyomatékosabban fogják erre felszólítani az embereket.

Később Kiss Róbert rendőr alezredes, operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa beszélt több friss eseményről is. Mint kiderült, egy esetben egy illegális gyorsulási verseny miatt kellett intézkedni, de a legnagyobb problémát a különböző csoportosulások jelentik a fővárosban.

terkep0405

A rendőr alezredes elmondása szerint a tiltás ellenére különböző társasági gócpontok kialakulását vették észre olyan népszerű kirándulóhelyeken, mint a Normafa, a Margitsziget vagy a Városliget, illetve a Gellérthegy és a Király utca térségében a hatóságnak intézkednie is kellett egy-egy csoportosulás miatt. Ezzel kapcsolatban később megjegyezte Kiss Róbert, hogy a kijárási korlátozások betartatása érdekében elképzelhető, hogy növelni kell a rendőrök létszámát.

Az újságírói kérdésekre elmondták, hogy a húsvétkor megnövekedő vásárlási kedv miatt érdemes figyelni arra, hogy ne tapogassuk össze a termékeket és ne vásároljunk olyat, ami szennyezett, azonban Müller szerint nem szükséges a vásárláshoz kesztyűt hordani. Ettől függetlenül kötelező utána kézfertőtleníteni.

A rendőr alezredes a húsvétre vonatkozóan elmondta még, hogy szerdán jelentik be, hogy szigorítanak-e a kijárási korlátozásokon vagy sem.

Az is elhangzott még, hogy már nem csak a Dél-Pesti Centrumkórházban, hanem számos már kórházban is kezelnek már koronavírusos betegeket.

Az összes fertőzött több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó világszerte, és van ahol, ez az arány sokkal magasabb.

- mondta Müller arra a kérdésre, hogy lehet-e tudni, hogy Magyarországon hogyan fertőződtek meg az egészségügyi dolgozók. Nálunk Müller szerint ez az arány 12% környékén lehet. Szerinte egyértelmű, hogy az intenzív osztályokon dolgozók a leginkább veszélyeztetettek.

Az Index BCG-s oltásokkal kapcsolatos kérdésére

Tett olyan javaslatot az operatív törzs a kormánynak, ami arra épít, hogy a BCG-oltás vélhetően enyhíti a koronavírus okozta betegség tüneteit, és mivel itthon ez a kötelező védőoltások körébe tartozik, magas az átoltottság, így a kijárási korlátozásokkal érintettek körét a jövőben azon 65 éven felüliekre korlátozhatnák, akik még nem részesültek ebben?

- azt mondta Müller, hogy egyelőre még tudományos igazolásra várnak, de ha beigazolódik a feltevés, akkor szerinte Magyarország egy kis előnyre tesz szert a járvány elleni harcban. A tuberkolózis ellen kifejlesztett BCG-oltást Magyarországon minden csecsemő megkapja, és a tudományos világ szerint elképzelhető, hogy valamilyen szinten enyhítheti a koronavírusos megbetegedések tüneteit.

A koronavírus magyarországi terjedésének adatai vasárnap reggelig:

A teljes tájékoztatót itt nézheti vissza: