Maruzsa Zoltán: Az érettségizőknek nem lesz kötelező a maszk

2020.04.17. 11:18

„Az érettségiket május 4. és május 21. között tartjuk meg” – ismertette Maruzsa Zoltán. A köznevelésért felelős államtitkár szerint kizárólag azokban az esetekben lesz szóbeli, ahol a vizsgáztatás írásban szinte lehetetlen lenne. Öt ilyen tantárgy van, valamint a testnevelés, amit írásban nyilván nem lehet teljesíteni. Azok, akiknek írási nehézségeik vannak, szintén szóban érettségizhetnek.

Az államtitkár az előrehozott érettségik elhalasztásáról beszélt, valamint azok technikai részleteiről. Akik elállnak a felvételitől, azok számára segítséget nyújtanak, a díjakat visszatérítik. Sokaknak nyelvvizsga kell a felvételihez, így a nyelvi tantárgyak esetében Maruzsa bejelentette:

Teljes értékű nyelvvizsgát ér majd idén a nyelvi írásbeli érettségi.

Már a csütörtöki kormányinfón bejelentette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a járványhelyzet alatti érettségire vonatkozó módosításokat, azaz hogy megtartják a vizsgákat, de csak írásbeli lesz, ami május 4-én kezdődik

Az érettségi lebonyolításához két hétre lesz szükség, a gyakorlatban pedig szigorú egészségügyi követelmények lesznek.

Például a vizsgázók létszáma egy helyiségben nem lehet több tíz főnél, a vizsgázók között pedig meg kell lennie a másfél méter távolságnak. Maruzsa ugyanakkor kiemelte:

legfeljebb tíz főről és legalább másfél méterről van szó – előbbi kevesebb is lehet, utóbbi pedig több.

Mindeközben a járvány miatt felfüggesztik az OKJ-s vizsgákat, valamint a nyelvvizsgáztatásban is könnyítéseket vezettek be: online, írásban lesz lehetőség ezeket a vizsgákat letenni.

Az érettségizőknek nem lesz kötelező a maszk

Az érettségi vizsgák idén – a munkába igyekvők forgalmát elkerülendő – nem 8, hanem 9 órakor kezdődnek majd, és nemcsak a tantermekben, hanem az iskolákban is a csoportosulást akadályozó szabályokat vezetnek be, hogy elkerüljék a fertőzés veszélyét. Ebben a munkában a rendőrség is az iskolák segítségére lesz.

Az érettségizők viselhetnek maszkot, de ez nem lesz kötelező – a kormány biztosít számukra védőeszközöket.

Maruzsa azt is elmondta, hogy az utazások kockázatának csökkentése érdekében kollégiumi elhelyezést biztosítanak majd azoknak a diákoknak és tanároknak, akiknek az érettségi miatt sokat kellene ingázni a vizsgák heteiben.

Az államtitkár szerint külföldi állampolgárok is érettségizhetnek majd, és a kettős állampolgárok esetében lehetővé fogják tenni a határátkelést a vizsgák érdekében. Maruzsa szerint a ballagások az általános tilalmi körbe tartoznak, ilyen rendezvényt nem lehet most tartani.

Untitled-2

Maruzsa kifejezett kérésnek nevezte, hogy beteg gyermek ne vegyen részt a vizsgákon, tehát akinek bármilyen tünete van, az inkább halassza el a vizsgáját. Az államtitkár kérdésre elárulta, nemzetközi példákat is megvizsgáltak, és

nem tartják indokoltnak az érettségizők tömeges tesztelését.

Maruzsa szerint lesz elég felügyelő tanár, mert eddig négyezren végezték el ezt a munkát, most pedig, az új beosztás alapján

6000-6500 pedagógusra lesz szükség.

Az államtitkár arra kérte a tanárokat, hogy vegyenek részt a vizsgáztatásban, Maruzsa maga is kéri beosztását felügyelőnek.

Müller Cecília ezután ismertette a magyarországi járványhelyzet hivatalos napi adatait. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

ELHUNYT ÚJABB 14 IDŐS KRÓNIKUS BETEG, EZZEL 156 FŐRE EMELKEDETT AZ ELHUNYTAK SZÁMA

Ugyanakkor 207-en már gyógyultan távoztak a kórházból.

A kormányzati koronavírusos honlap már reggel fontosnak tartotta közölni, amit Müller Cecília tájékoztatójában most megismételt: 18 főre nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. Azt is ismertette:

ORSZÁGSZERTE MÁR 847 KORONAVÍRUSOS BETEGET ÁPOLNAK KÓRHÁZBAN, 63-AN VANNAK LÉLEGEZTETŐGÉPEN.

A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára. Erről a tisztifőorvos azt monda, lassan belépünk a tömeges megbetegedések szakaszába.

3123

Müller Cecília a várható tömeges megbetegedésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy szükséges és indokolt a kórházi ágyak felszabadítása, és

ez nem azt jelenti, hogy több mint harmincezer embert hazaküldenek, mert ezek az ágyak nagy részben kihasználatlanok voltak.

Két zárójelentést kell kapnia minden hazaküldött betegnek. Az egyik egy orvosszakmai, amely tartalmazza azokat az információkat, amelyek alapján a családtagok megtudják, milyen gyógyszerekre, kezelésekre lesz szüksége otthon. A betegeknek meg kell kapniuk háromnapi gyógyszert, hogy otthon ebből ne legyen probléma. És kell kapni egy ápolási zárójelentést is, amely a családtagoknak adhat utasítást arra, hogyan gondozzák a beteget.

A zárójelentésből majd kiderül, hogyan kell otthon ápolni a hazaküldött betegeket

Müller Cecília együttműködést kért, mert

ez egy rendkívüli helyzet, mindenki számára.

Probléma felmerülése esetén az adott intézményvezető, a betegjogi képviselő, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé lehet jelzést tenni.

Müller Cecília ismét beszélt a szociális intézményeket érintő járványügyi hatósági vizsgálatról, amely szerinte nemcsak a hiányosságokat igyekszik feltárni, hanem az idősotthonok segítségére is akarnak sietni. Már több eszközzel segítettek is, állította a tisztifőorvos, aki szerint

Budapesten 18 ezernél több maszkot osztottak ki az idősotthonoknak, „fenntartótól függetlenül”.

Ezután Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta a kormány kijárási korlátozással kapcsolatos döntéseit, illetve a szabályokat megszegőkkel kapcsolatos hatósági tapasztalatokat:

  • 11 705 figyelmeztetést adtak,
  • 4801 helyszíni bírságot szabtak ki
  • 4000 szabálysértési eljárást is indítottak.

Kiss arról is beszélt, újabb egészségügyi védőfelszerelések érkeztek Magyarországra, továbbá beszámolt a határátkelők helyzetéről. Csaknem 300 büntetőeljárás indult a járványhelyzettel kapcsolatos bűncselekmények miatt, ilyenre példát is említett a rendőr alezredes.

Vajon szabad-e motorozni a jó idő vonatkozásában?

A sajtómegkeresésre adott válaszok:

  • Nyilvánvalóan nem volt kedvező feltétel a budapesti tömegközlekedésben kialakult tumultus, mondta Müller Cecília a közösségi távolság betartásának fontosságát hangsúlyozva.
  • 350 fővel csökken naponta a hatósági házi karanténban lévők száma, ismertette Kiss Róbert, de még így is 14 ezernél többen vannak karanténban, őket pedig ellenőrzi a rendőrség.
  • Nyomoznak a kórházakban eltűnt egészségügyi védőfelszerelések ügyében, erősítette meg konkrétumok nélkül Kiss.
  • Jövő héten már valamilyen képet kapunk, a teljes vizsgálat hosszabb időt vesz majd igénybe, mondta Müller Cecília az idősotthonokat érintő vizsgálat eredményét firtató kérdésre.
  • A polgármesterek csak szigoríthatnak a kijárási korlátozásokon, enyhíteni nem tudnak.
  • Ha súlyos tünetei vannak egy fertőzött személynek, akkor mindenképpen kórházi ápolásra szorul, be fogja utalni a háziorvosa, ismételte el Müller Cecília. Az enyhébb tünetekkel rendelkezőknek különösebb gyógyszert nem javasolnak, csak a folyadékpótlást, vitaminbevitelt.
  • „Rendkívül érdekes egy jószág ez a vírus”, fogalmazott Müller Cecília az új koronavírussal történő, másodszori megfertőződés lehetőségét érintő kérdésre. Egyelőre biztos információk erről nincsenek, zajlanak a kutatások, de elvileg termelődik valamiféle ellenanyag a fertőzésen átesőkön, ugyanakkor az kérdéses, hogy ez védettséget ad-e. Müller Cecília szerint lehetséges az újbóli megfertőződés, tehát a fertőzésen átesetteknek is megfelelő óvatossággal kell eljárni.
  • A háziorvosok általában, nagy többségében rendkívül együttműködőek, és telefonon, valamint az EESZT segítségével jól látják el alapellátási feladataikat, mondta Müller Cecília az ennek ellenkezőjét állító kérdésre. A tisztifőorvos szerint „derekasan állják a sarat” a háziorvosok.
  • Kiss Róbert válasza értelmében, ha valaki alapos indokkal közlekedik motorral, az lehetséges, de „csak úgy” motorozni nem szabad.
  • Az egészségügyi dolgozó vezényelhető, vezényelni is kell, mert rendkívüli helyzet van – jelentette ki Müller Cecília a katonai vezénylési terv élesítésére vonatkozó kérdésre. A tisztifőorvos megerősítette ezt, de konkrétumok nélkül csak annyit mondott, Budapesten és vidéken is történtek már átcsoportosítások, átvezénylések.
  • A koronavirus.gov.hu-n pontosan követhetők az ágyszám-felszabadítások megyei bontásban.
  • A Nemzeti Népegészségügyi Központhoz eddig még senki sem fordult panasszal amiatt, hogy az ágyfelszabadítási akció keretében úgy bocsátották el a kórházból, hogy az az állapotában romlást okozhat.
  • Már 12 szociális intézményben jelent meg a koronavírus, 31 ember halt meg az idősotthonokban, és 3 intézményben van nagyobb számú megbetegedés.
  • Az önkormányzatoknak van lehetőségük laboratóriumi vizsgálatokat kérni az idősotthonokban, de ez nem a hivatalos, hatósági teszt. Müller azt javasolja, hogy az érintett fenntartók és önkormányzatok konzultáljanak a népegészségügyi hatóság illetékeseivel.

Az Index pénteken ezeket a kérdéseket küldte el az operatív törzsnek:

  • Az idősotthonokban azonosított fertőzések és karanténok miatt országszerte hány tesztet végeztek és milyen eredménnyel?
  • Pontosan hány koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozó van jelenleg Magyarországon és közülük mennyi az orvos, illetve az ápoló/egészségügyi szakdolgozó?
  • Hány fertőzött szociális dolgozóról, és hány fertőzéssel regisztrált rendőrről lehet tudni?
  • A 41 590 magyarországi mintavétel pontosan hány emberen történt meg?
  • Pontosan mely egészségügyi szolgáltatók, intézmények, és mennyi maszkot, védőeszközt kaptak a Kínából több körben érkezett szállítmányokból?