Merkely Béla: Szinte kizártnak tartom, hogy a nyáron lényegi járvány legyen

2020.05.08. 10:51 Módosítva: 2020.05.08. 12:12

Pozitívan látja a koronavírus-fertőzés magyarországi alakulását Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki azt ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt erről. Azt mondta, két vonulata van a járványnak: egyfelől a laposodó, csökkenő fertőzöttség, azaz, hogy az új esetek száma folyamatosan csökken, másrészt a zárt közösségekben, idősotthonokban, ápolási otthonokban vagy hajléktalanszállókban felbukkanó fertőzések. 

Itt még mindig egyetlen egy eset lángra tud lobbantani egy kis járványt. Tehát ezt a kettő dolgot kell egyszerre megoldani.

Merkely a tatabányai kórházzal összefüggésben beszélt a kórházi dolgozók fertőzöttségéről is: azt mondta, az adatok szerint az igazolt fertőzöttek 15 százaléka kórházi dolgozó, és eddig egy kórházi alkalmazott vesztette életét a betegség miatt. 

Arra a kérdésre, hogy menne-e strandra, úgy felelt: „Én mennék mindenképpen. A Balatonban szívesen megmártóznék, nagyon remélem, hogy ennek semmiféle akadálya nem lesz. Szerinte a szabályok betartása esetén ezzel nem lehet gond, és a jelenlegi tendencia szerint várható, hogy a járvány fokozatosan csökken.

Persze a vírust teljesen eltüntetni nem lehet az országból, ráadásul előbb-utóbb a határokat is megnyitják majd, „de az tény, hogy  a gyönyörű, verőfényes napsütés, az ultraibolya sugárzás, a napsütésben megerősödött immunrendszerünk összességében abba az irányba hat, hogy a megbetegedések száma csökkenni fog . Hozzátette: „S zinte kizártnak tartom azt, hogy a nyáron lényegi járvány legyen.