Hivatalos: alacsony az átfertőzöttség Magyarországon

2020.05.18. 16:17

Elérte a H-UNCOVER országos felmérés keretében elvégzett tesztek száma azt a szintet, aminél a vizsgálat eredménye már reprezentatívnak minősül, közölte a Semmelweis Egyetem. A négy hazai orvosegyetem és a KSH által készített országos koronavírus-szűrővizsgálat eredménye nem változott a hat napja köztétetthez képest.

A vizsgálaton összesen 10 600 fő vett részt, 75 százalék feletti részvétel volt Veszprém, Nógrád és Pest megyében. Országosan a meghívottak 67,3 százaléka vett részt a teszten.

A H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a leszűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló: a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.

A Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat célja az volt, hogy pontos kép álljon rendelkezésre a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról, dinamikájáról.

  • 8 284 165 lakos között jelenleg 243 és 7230 közötti aktív fertőzött lehet;
  • Magyarországon a fertőzésen már átesettek, tehát az átfertőzöttek becsült száma a 22 399 és 92 624 közötti sávban (2,7 ezrelék és 1,1 százalék között) lehet.

Ezek az eredmények csak a 14 évnél idősebbekre és a nem idősotthonokban vagy más, 20 főnél nagyobb intézményben élőkre vonatkoznak. A számok azt mutatják, hogy

MAGYARORSZÁGON ALACSONY A FERTŐZÖTTEK SZÁMA, ÉS NEM LEHET NYÁJIMMUNITÁSRÓL BESZÉLNI.