Összekapott a budapesti Fidesz és Karácsony a főváros veszélyhelyzeti rendeletein

2020.05.22. 12:30

Nekiment Karácsony Gergelynek a fővárosi Fidesz, miután a főpolgármester a 444-nek adott nagyinterjúban egyebek mellett arról beszélt, a Pesti úti idősek otthonában történt fertőzések és halálesetek felelőssége többrétű. Rendszerszintű a probléma a mélyen alulfinanszírozott idősellátásban, egészségügyben, ám a  főpolgármester szerint a Pesti úti tragédiát egyértelműen a rossz járványügyi protokoll okozta, amit a kormány tett kötelezővé a védekezés első napjaiban.

Ha felelőst keresünk, az a kórházak működésével kapcsolatos rossz protokoll, amelynek a rosszaságát az bizonyítja, hogy ezt vissza is vonták

– mondta Karácsony, aki szerint a Pesti úti intézmény úgy működik, mint bármelyik magyar idősotthon, de a politikusoknak is lenne okuk a bocsánatkérésre, mert harcuknak az önfeláldozóan dolgozó emberek és az aggódó vagy gyászoló családok csak áldozataivá válhatnak.

Ő ezért bocsánatot kér, reméli, más politikusok is megteszik.

A főpolgármester botrányosnak tartja, hogy a kormány megpróbálta eltitkolni a közvélemény elől, hogy a fertőzést legtöbben kórházakban kapták el, de más szempontból is kritizálta a kormányoldalt. Úgy vélte például, hogy ha lehet, most még az eddiginél is kevesebb információt kap a kormánytól a budapesti helyzetről, az operatív törzsről pedig azt sem tudja, az van-e, vagy az csak egy sajtótájékoztatón működő termék.

Ugyanakkor Karácsony a kérdésre, miszerint „a járvány alatt látjuk, hogy sok politikai vezető, például a magyar kormány is, a krízishelyzetet korábban elképzelhetetlen reformok bevezetésére használja. Ön élt ezzel a lehetőséggel ebben a két hónapban?”, kijelentette:

Nem, egyszer sem. Minden most meghozott döntést előzetesen egyeztettem a frakcióvezetőkkel, és jelentős részüket a Fidesz is támogatta. Ha azt gondoljuk, hogy a demokratikus vezetésnél vannak hatékonyabb formák, akkor elég messzire jutunk.

A Fidesz budapesti csoportja ezt követően az MTI útján közölte:

A fővárosi ellenzék lenne a legboldogabb, ha a főpolgármester valóban úgy tenne, ahogy azt kedves, rezzenéstelen arccal állítja. Sajnos azonban ismét bebizonyosodott, hogy ez nem így van.

Mint írták, a számszerű valóság az, hogy a havonta egyszer ülésező Fővárosi Közgyűlés jogkörében március és április hónap utolsó hetében összesen 31 előterjesztésről döntött, amelyekben volt egyeztetés frakciókkal, így a Fidesszel is. 

Ezen felül a rendkívüli jogrend felhatalmazásával élve további 33 rendkívüli előterjesztésről döntött a Közgyűlés helyett, ezek közül egyről sem egyeztetett, igaz 6 darab előterjesztést legalább előzetesen megküldött véleményezésre. A maradék 27 előterjesztésről mi is a meghozott döntése után értesültünk

– kifogásolta a Fidesz. Szerintük tehát „Karácsony Gergely a rendkívüli jogrend lehetőségével élve 61 döntést hozott meg egy személyben a fővárosi bizottságok helyett. Ezek közül egyiket sem egyeztette.”