Lemondott Szomorú Szilárd, Balatonszemes polgármestere

2020.06.30. 18:27 Módosítva: 2020.06.30. 21:23

Befejezte munkáját és lemondott Szomorú Szilárd, Balatonszemes nyolc hónapja megválasztott polgármestere. A konkrét okokról nem lehet megtudni semmit az önkormányzat közösségi oldalán megtett bejelentésből, amiben inkább homályos célzások szerepelnek.

Mint Szomorú írta, nem arra vállalkozott, ami ma Balatonszemesen folyik. 

Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, NEKEM nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt. Ugyanakkor semmiképpen sem szeretnék a fejlődés útjába állni

– közölte Szomorú.

Hozzátette: nagyon reméli, hogy a későbbiekben lesz majd egy olyan személy, akit minden oldalról tudnak támogatni, és a továbbiakban nem a település és egyes emberek lejáratása lesz a fő cél.

A levélben még az is szerepel, hogy mindenkinek látható és érezhető, hogy óriási a feszültség a településen. (Viszont arról, hogy miért van feszültség, Szomorú nem írt.) Ebből kiindulva vonta le a következtetéseket és megtette azt, amit a település érdeke megkíván: július 1-jével lemondott a polgármesteri tisztségről. 

A polgármestert megpróbáltuk megkérdezni a részletekről, de nem sikerült elérnünk.

Szomorú Szilárd régebb óta dolgozik a balatonszemesi képviselő-testületben, alpolgármester is volt. Tavaly októberben a független Takács Józsefet váltotta.