Három évet kapott a szolnoki kórházban részegen balhézó férfi

2020.07.14. 13:20

Három év börtönre ítélte a Szolnoki Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki a veszélyhelyzet idején sértegette, bántalmazni akarta az őt ellátó kórházi dolgozókat, írja az MTI a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség közleménye alapján.

A távmeghallgatással lefolytatott bizonyítási eljárás után a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt és három év börtönre ítélte, és elrendelte három felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is – közölték. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A közlemény szerint a férfi április 19-én súlyosan ittas állapotban felhívta a mentőket, hogy koronavírusra jellemző tüneteket észlel magán. A mentők kórházba vitték, ahol több egészségügyi dolgozó rászólt, hogy tartsa be távolságtartásra vonatkozó előírást. A férfi erre agresszívvá vált, és trágár szavakkal becsmérelni kezdte a kórház személyzetét, az őt csillapítani igyekvő beteghordót pedig megpróbálta megütni.