Négy jelentkező a Lánchíd felújítására

mg 818
2020.09.08. 18:07

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Lánchíd felújításának kivitelezéséről szóló közbeszerzési eljárás – írja a BKK keddi sajtóközleményében. Az augusztus 11-én közzétett részvételi felhívásra az elmúlt közel egy hónap során tizennégy gazdasági szereplő jelezte érdeklődését, közülük négy nyújtott be részvételi jelentkezést.

A négy jelentkezőről a közbeszerzési eljárás jelenlegi szakaszában semmilyen további információ nem adható

– szögezi le a BKK.

A jelentkező gazdasági szereplőknek a tender jelenlegi szakaszában még nem kellett árajánlatot benyújtaniuk. Az eljárás következő lépéseként a BKK megvizsgálja, hogy a benyújtott jelentkezések megfelelnek-e a részvételi felhívásban megfogalmazott elvárásoknak. Ennek alapján születik döntés arról, hogy mely cégeket hívják meg ajánlattételre.

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy minél több szereplő vegyen részt a közbeszerzésben. A kiválasztott gazdasági szereplők meghívására a BKK Igazgatóságának döntése után, várhatóan legkésőbb október első felében kerül sor. Amennyiben a tárgyalások végén kedvező ajánlatok érkeznek és Magyarország Kormánya is biztosítja az ígért támogatást, a BKK 2021 februárjában köthet szerződést a majdani kivitelezővel, amely márciusban kezdheti meg a felújítási munkát.  Magyarország szimbóluma, a Széchenyi Lánchíd 2023-ra születhet majd újjá.

Borítókép: Martiskó Gábor / Index