A MÁV után a Volán is emeletesben utazik

2020.12.02. 06:13

Szinte rögtön azután, hogy a MÁV védőszárnyai alá került a Volánbusz, a cég máris követni kezdte a vasúttársaság gyakorlatát. Egy időben azzal, hogy forgalomba állították a legújabb emeletes KISS motorvonatokat, az első és egyetlen emeletes városi Ikarus busz visszakerült eredeti üzemeltetőjéhez.

emelet 1
Fotó: Népszabadság

Majdnem pontosan fél évszázaddal ezelőtt, ugyanígy karácsonyhoz közeledve, a Népszabadság azzal lepte meg olvasóit, hogy bemutatta az első magyar emeletes buszt. Az új gazdasági mechanizmus beindulásakor új szelek fújtak, lendületbe hozva az országot, ahol szinte karnyújtásnyira érezhették a Nyugatot. A fényes szellők majdnem idáig hozták a londoni doubledeckerek kipufogógázát, és nehogy már csak nekik jusson a jóból, a munkásosztálynak is kijár a luxus, gondolták eleink.

#Ikarus # MÁVUT # Ikarus_556 # MBI_Visszapillantó

Ennek szellemében a MÁVAUT budapesti főműhelyében két kiszuperált Ikarus 556-osból alig másfél hónap alatt legózták össze a szocializmus csodabuszát, a „bikaruszt”. Ami olyan volt, mint ama bizonyos magyar narancs: kicsit imbolygó, kicsit szűkös, de a miénk. Alul 36, az emeleten pedig 28 utas foglalhatott helyet úgy, hogy a fenti ülések nem a szokásos egyenes sorokba lettek rendezve, hanem középen, halszálkaszerűen álltak, és az ablakok mentén – mint valami panorámakilátóban – körbe lehetett járni az ülések körül. Azazhogy csak lehetett volna, merthogy a felső szinten alig 172 centiméter lett a belmagasság. És még így is gond volt a busz méretével: a 4,24 méteres óriásnak a fővárosi utak szűknek bizonyultak, hol a felüljárókkal, hol a felsővezetékekkel gyűlt meg a baja. Így aztán háromezer kilométer megtétele után átirányították Pécsre, ahol kevesebb akadályba ütközhetett.


Ekkoriban hátsó ajtós felszállás dívott, ahol az utasok rögtön a kalauzzal találkoztak. Az emeletesen ő a hátsó peronon ült, és a feljáró alatti lámpa mutatta neki, hány embert engedhet még fel a felső fedélzetre. Ezt úgy oldották meg, hogy a fenti üléseken elektromos kapcsolókat helyeztek el, amelyek automatikusan jelezték az ülőhelyfoglaltságot. Később aztán a képek tanúsága szerint KN került az oldalsó viszonylatjelző helyére, ami azt hirdette, hogy „kalauz nélküli” járat. Innentől a sofőr reszortja volt figyelni a feje felett zajló eseményekre, aminek úgy tudott eleget tenni, hogy periszkópot szereltek be számára, mintha csak tengeralattjárót vezetne. 

emelet 1
Fotó: old-ikarus.hu

1969 januárjától 1976 júniusáig hét és fél éven át menetrendszerűen szállította az utasokat a pécsi megyeszékhelyen a Kossuth tér és Fehérhegy, illetve Uránváros között. Több mint kétszázezer kilométert futott, és szép lassan leamortizálódott. A Volán Tröszt akkori vezérigazgatója pedig úgy döntött, hogy felújítás helyett inkább presszóvá alakítják. Ebben a minőségében került a közlekedési vállalat balatonvilágosi üdülőjébe, ahol a Dunántúli Naplónak az Index fórumán közzétett 37 évvel ezelőtti beszámolója szerint eleinte színes lámpákkal kivilágítva ékeskedett a parton, ám idővel tönkrement, és az ott nyaraló családok gyerekeinek játszóterévé vált. 

emelet 2.PNG
Fotó: Dunántúli Napló

Kis híja volt, hogy sok más társához hasonlóan nem a bontóban végezte. A rendszerváltás után (amikor divat lett Londonból is leharcolt emeletes buszokat behozni) egy monori vállalkozó vette meg, de ő végül nem kezdett vele semmit, inkább továbbadta egy gyűjtőnek Rákospalotára, ahol azonban csak tovább ette a rozsda. Újabb reményszikrát jelentett, amikor 2010-ben Pécs lett Európa kulturális fővárosa, és a régi tulajdonosok potenciált láttak az eseményekhez kapcsolódó pályázatokban. A Pannon Volánnál úgy tervezték, hogy turistalátványosságként a vendégeket városnéző buszként szállítsa. Ám a jármű szerkezeti elemei olyan szinten korrodálódtak, hogy felújítását harmincmillió forintra taksálták, ami még a kultúrfővárosi büdzsébe sem fért bele. 

emelet 6.PNG
Fotó: buszszakgyujtemeny

Ehhez képest valódi csodaszámba ment a hír, hogy a Volánbusz az idén indított értékmegőrző programja keretében restaurálni fogja. Legutolsó tulajdonosától, a Regés Ikarus Autóbusz Szakgyűjteménytől vontatóval vitték át eredeti üzemeltetőjéhez. Ami igazán egyedülálló, hogy az emeletes Ikarus a mai napig az 1960-as évek végi gyártáskori arculatát viseli, a korabeli címfestett reklámokkal és a klasszikus szürke-krémfehér mávautas fényezéssel. 

Annak idején az AKÖV, vagyis az Autóközlekedési Tröszt vezérigazgatója 1968-as évvégi sajtótájékoztatóján a cégcsoport új fejlesztéseit és szolgáltatásait ismertetve azt mondta, hogy a következő évben 600 új autóbusz áll a vidéki városi és a távolsági személyszállítás szolgálatába. Ezek között az emeletes csepp volt a tengerben. Mi manapság kisebb lépésekkel vagyunk kénytelenek beérni, de ennek az egy busznak az összes többinél jobban örülünk. Ha pedig elkészül a motorikus felújítása, és addigra remélhetőleg vége lesz mindenféle kijárási korlátozásnak is, új értelmet nyerhet a régi sanzon: Éjjel az omnibusz tetején...