Minden keresztényben lakik egy zsidó

2020.12.20. 08:09
Minden keresztényben lakik egy zsidó – idézi Ferenc Pápa szavait az Itt az idő rendezője a film leírásában. Megosztó témában, a zsidóság és a kereszténység közös hagyományairól, a vallások között feszülő ellentétekről, azoknak a társadalmi vetületeiről és megoldásairól forgatott Novák Zsombor Péter. Az ismeretterjesztő rövidfilmet szimbolikus időpontban, hanuka utolsó estéjén, az adventi időszakban mutatták be, ezzel is hidat képezve a két világvallás között. A rendező célja a vallásközi párbeszéden keresztül a felekezetek és a társadalomban élő emberek közötti elfogadás elősegítése. Az online filmbemutatón és kerekasztal-beszélgetésen az Index is részt vett.

Zsidóság, Jézus, holokauszt, Izrael. Túlságosan is megosztó fogalmakká váltak ezek a szavak. Sokaknak rögtön feláll a szőr a hátukon, ha meghallják valamelyiket, mások összeesküvés-elméletekre hagyatkozva alkotnak véleményt a témáról úgy, hogy igazából személyes tapasztalatuk és valós tudásuk nincsen. A fiatalokat egyáltalán érdekli még ez az egész? – hangzik el a film bevezetőjében.

Novák Zsombor Péter, az Itt az idő rendezője, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetemen (OR–ZSE) végzett egyházi és közösségszervező szakon. Céljául tűzte ki, hogy tiszta vizet öntve a pohárba egy félórás rövidfilmben lefordítja a zsidóság és Jézus viszonyát, illetve a holokauszt és Izrael állam létrejöttének vallási megközelítéseit az átlagember nyelvére, békés módon megteremtve ezzel a párbeszédet vallásos és nem vallásos emberek között.

A film kiemeli, hogy ezek a kérdések a zsidó-keresztény kultúrán és az európai történelmen keresztül mindenkit érintenek vallástól függetlenül, behálózzák mindennapjainkat a keresztnév megválasztásától ünnepeinken át a földbe temetkezés szokásáig. Átfogó képet ad a zsidóság és a kereszténység közötti ellentétek kialakulásáról. A képi megjelenítés is segíti a megértést, az említett főbb fogalmak az elbeszélések és a film vezérfonalát adó beszélgetés közben olvashatóvá válnak a vásznon. A különböző témákat főként budapesti és izraeli képek sorozata választja el, amelyek jól illeszkednek az elhangzottakhoz, kellemesen ismerőssé téve a látványt azoknak, akik már jártak a helyszínek valamelyikén.

A tartalom gerincét a rendező és Dr. Dobos Károly Dániel judaista, a vallásközi párbeszéd katolikus szakértője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az OR–ZSE docensével folytatott beszélgetés adja. Olyan kérdésekre kaphatunk választ, mint hogy miért jelentett fordulópontot több millió zsidó származású ember lemészárlása, a holokauszt a zsidó vallás katolikus teológiai és világpolitikai megítélésében, hogyan közeledett a két vallás egymáshoz a soá óta, vagy hogy miként ismerte el a Vatikán és Izrael állam egymást.

A film a második világháború után elindult vallásközi párbeszéd szemszögéből közelít a problémákra. A párbeszéd célja, hogy a különböző vallások megtalálják kapcsolódási pontjaikat, az együttműködési lehetőségeket, közösen munkálkodva a békés együttélésért a legfelsőbb egyházvezetői szintektől a különböző, alulról szerveződő felekezeti kisközösségekig. Ezt a szemléletet kívánja népszerűsíteni Novák Zsombor Péter is a válaszokat keresve.

Az online bemutatón a rendezőn és filmbeli beszélgetőtársán kívül Dr. Róna Tamás főrabbi is jelen volt. A főrabbi gondolataiban az 1948-ban megalakult vallásközi párbeszéd szempontjából jelentős szervezet, a Keresztények és Zsidók Nemzetközi Tanácsa (International Council of Christians and Jews) létrejöttét a jelenleg is zajló hídépítés kezdeteként jelölte meg, és a hídépítés építőköveként jellemezte a bemutatott filmet is.