Egy év a járvány árnyékában

DBZOL20200604018
2021.03.05. 10:15
A most bejelentett szigorítások az első hullámnál megtett intézkedéseket idézik, de vannak különbségek is.

A koronavírus-járvány egy éve robbant ki Magyarországon. Az első két regisztrált fertőzöttről – két iráni diákról – tavaly március negyedikén tájékoztatta a nyilvánosságot Orbán Viktor miniszterelnök. Napra pontosan egy év elteltével a harmadik hullám szigorító intézkedéseit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. Bemutatjuk az akkori és a mostani intézkedéseket, amelyek egy része több ponton is finomodott. 

Első hullám: 2020 tavasza

Fertőzöttségi adatok

A hivatalos kormányzati tájékoztató portál, a koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint mai szemmel nézve akkoriban irigylésre méltóak voltak a fertőzöttségi adatok: a járványügyi szigorító intézkedések bevezetésének idején, 2020. március 15-én 32-re emelkedett az új koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 9 iráni, 1 brit és 22 magyar állampolgár volt. Az országos tiszti főorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az esetükben megkezdték a járványügyi vizsgálatot és a kontaktkutatást, amelyet a járványügyi hatóság a rendőrséggel együttműködve végzett. Halottakról akkoriban nem szóltak még a statisztikák, az első elhunyt beteget március 15-én jelentették.

Elrendelt intézkedések

  • Március 11-én kihirdették a veszélyhelyzet, és bejelentették a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs felállítását.
  • Március 12-én ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést.
  • Március 16-tól digitális munkarend lépett életbe az oktatásban, illetve már néhány nappal korábban önkormányzati hatáskörben elrendelték a bölcsődei és óvodai ellátás szüneteltetését.
  • Március 16-án Orbán Viktor jelentős, a csoportosulásokat korlátozó intézkedések életbe lépését jelentette be az Országgyűlésben:

1) Beutazási tilalom a külföldi állampolgároknak.

2) A vendéglátóhelyek nyitvatartásának korlátozása. Kizárólag reggel 6 óra és délután 3 óra között tarthattak nyitva, ezen túl csak az ott foglalkoztatottak, valamint az ételt elvitelre rendelők tartózkodhattak ezekben a helyiségekben.

3) Az üzletek nyitvatartásának korlátozása. Kizárólag reggel 6 óra és délután 3 óra között tarthattak nyitva. Kivétel volt az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet, az üzemanyag-töltőállomás és a dohánybolt.

4) A kormány arra kérte a 70. életévüket betöltötteket, hogy ne hagyják el otthonukat, és ha ezt vállalták, az önkormányzat gondoskodott az ellátásukról.

5) Létszámtól függetlenül tilossá vált a zárt és szabadtéri rendezvények, valamint gyűlések szervezése. Ezalól csak a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötések és a temetések jelentettek kivételt.

6) Sportrendezvényt kizárólag nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezhettek.

7) Tilos volt a színházak, táncos és zenei rendezvények, mozik, múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények látogatása.

8) Szabálysértést követett el, aki a fenti látogatási tilalmakat megszegte, és akár félmillió forintos pénzbírsággal volt sújtható.



9) A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrizte, be nem tartásukat szankcionálta.

10) A kormányhivatalok által kiállított hivatalos okmányokat kizárólag postai úton kézbesítették.

Harmadik hullám: 2021 tavasza

Fertőzöttségi adatok

A járvány kitörésének egyéves évfordulóján a 2021. március negyedikei tájékoztatás szerint egy nap alatt 6278 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 152, többségében idős, krónikus beteg, az áldozatok száma ezzel 15476-ra nőtt. A kórházakban 6554 koronavírusos személyt ápoltak, közülük 639-en voltak lélegeztetőgépen.

Elrendelt intézkedések

A járvány harmadik hullámának berobbanása miatt jelentős, a mindennapi életet befolyásoló szigorításcsomagot jelentett be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón:

  • Az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják, a középiskolák és egyetemek esetében marad a digitális oktatás.
  • Az üzleteket március 8-tól március 22-ig két hétre bezárják. Kivétel az élelmiszerbolt, a patika, a drogéria és a benzinkút.
  • Ugyanebben az időszakban minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyet.
  • Az edzőtermeket két hétre be kell zárni, de az igazolt sportolók meccseit és edzéseit zárt kapuk mögött meg lehet tartani. A parkok, arborétumok nyitva lehetnek, a szabadtéri sporttevékenység megfelelő távolságtartással engedélyezett.
  • Minden munkáltatót arra kérnek, hogy ahol otthoni munkavégzésre van mód, biztosítsák ennek a lehetőségét.
  • A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező.
  • Szigorítják a határátlépést a személyforgalomban.
  • A már létező, szállodákra és vendéglátóiparra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményeket kiterjesztik mindazokra a szektorokra, amelyeknek most be kell zárnia.

Miniszterelnöki kiegészítések

Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki bejelentés után péntek reggel újabb részleteket közölt a megszorításokról a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Elmondta, hogy most zárni kell ahhoz, hogy később, húsvét környékén nyithassunk. Azt is mondta, hogy most következik a legnehezebb időszak, és a meghozott intézkedések is ehhez igazodnak.

  • A kormány döntése értelmében a bölcsődék nyitva maradnak, amíg ez lehetséges.
  • A tavaszi kertészeti eszközöket és termékeket árusító boltok sem zárnak be.
  • Tekintettel arra, hogy hétfőn (március 8-án) nőnap lesz, a virágboltok addig még nyitva maradhatnak, hogy a tulajdonosok a készleteiket eladhassák.
  • A bértámogatást kiterjesztik minden ágazatra, amelyet a mostani korlátozáscsomag érint.
  • Az érintett vállalkozók adókedvezményt is kapnak, egész márciusra.
  • A miniszterelnök azt kéri, hogy senki ne utazzon olyan országokba, ahonnan mutáns vírusváltozatokat hurcolhat be Magyarországra.

(Borítókép: Egy ápolónő védőfelszerelésben az éjszakai műszakban a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. június 4-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)