Erdő Péter: Az igazság az, hogy élünk

2021.04.04. 11:59

Szükség van rá, hogy Istenbe vetett bizalommal, örömmel élhessük életünket – fogalmazott Erdő Péter bíboros, budapest–esztergomi érsek húsvétvasárnap az esztergomi bazilikában megtartott istentiszteleten.

Sok mindenről, amit természetesnek vettünk, ami készen az ölünkbe hullott, rájöttünk, hogy nem is olyan természetes  – tette hozzá a bíboros, arra utalva, hogy egy éve tavasszal elfogyott a boltok polcairól az élesztő, ugyanis az emberek házi kenyeret akartak készíteni kovászból. Erdő Péter kiemelte, hogy az első keresztény nemzedék számára Krisztus kereszthalála és feltámadása új fényt adott a pászka ősi ünnepének. 

Erdő Péter arról is beszélt, hogy eljött az ideje annak, hogy elvessünk minden rosszindulatot és gonoszságot. Arra szólított fel, hogy tekintsük át az életünket, gondolkodjunk el közösségeink és népünk helyzetén is. 

Szabaduljunk attól, hogy rosszindulatúan értelmezzük egymás tetteit. Szóval tanuljunk meg ünnepelni az igazság és a tisztaság kovásztalan kenyerével. Az igazság pedig az, hogy élünk. Hogy van okunk bizakodni, mert a teremtő fogja az emberiség kezét

– fogalmazott, és hozzáfűzte, itt az ideje, hogy megnyissuk a szívünket, hogy a közös bajban egyszerűen, tisztán és őszintén csakis segíteni akarjunk. 

Utalt arra is, hogy az elmúlt egy évre érdemes egyfajta nagyböjtként tekinteni, és kiemelte,  bizalommal várják, hogy az Eucharisztikus Kongresszuson Budapesten Ferenc pápával és Jézussal ünnepelhessenek, hiszen Jézus képes megújulást hozni az életünkbe.