Bulinegyeddé változott a főváros az első félszabad estén

borito1
2021.04.25. 06:56 Módosítva: 2021.04.25. 19:42
Talán nem túlzás azt mondani, hogy szombaton a felszabadulását ünnepelte az ország: bár még vannak olyan korlátozások, amelyeket a járvány miatt továbbra is fenntartanak, április 24-től viszont már ismét ki lehet ülni az éttermek és a kávézók teraszaira.

Ahogy az Index is megírta, Orbán Viktor pénteken bejelentette, hogy a beoltottak száma elérte a 3,5 milliót, így a vendéglátóhelyek szombattól ismét megnyithatják a kerthelyiségeiket és a teraszaikat. A kormányfő azt is hozzátette, hogy a kijárási korlátozás kezdetét 23 órára módosítják, hiszen jókedvében nem biztos, hogy mindenkinek sikerül majd este 10-re hazaérnie. A részleges nyitásról még aznap megjelent Pintér Sándor belügyminiszter határozata, másnap délelőtt pedig végre elérkezett a pillanat, amit az emberek már oly régóta vártak: ismét megteltek élettel a főváros utcái, az éttermek és a kávézók pedig újra nagyüzemre kapcsolhattak.

Már visszaemlékezni is nehéz, mikor lehetett utoljára ilyesmit látni Budapest belvárosában: a bezártságból hirtelen szabadulva tömegek lepték el a vendéglátóhelyek kiülős részeit, illetve az éttermek és kávézók előtti területeket, a teraszokra ugyanis egyszerre nem fértek be annyian, mint ahány embernek igénye lett volna rá.

A fiatalokat persze mindez nem zavarta,

az Index stábjának legalábbis ez volt a tapasztalata, amikor estefelé kilátogatott a Madách és az Erzsébet téren lévő teraszos helyekhez: egyik kezükben egy-egy pizzaszelettel vagy épp gyrosszal, a másikban pedig általában valamiféle alkoholos itallal vígan nevetgéltek az emberek a gyorsétkezdék és az italozóegységek előtt.

Így buliztak a terasznyitás első estéjén

Mámoros jókedv lüktetett a pesti éjszakában, már a távolságtartás sem volt többé fontos. Bár a közterületeken továbbra is kötelező a szájmaszk használata, erről, úgy tűnik, egyesek időnként megfeledkeztek. Hogyan is köthetnék be az arcukat, ha épp esznek, isznak vagy cigarettáznak? – gondolhatták sokan, megfeledkezve arról, hogy ezzel a járványügyi előírásokat szegik meg, és magukat és másokat is veszélybe sodorhatnak. Az is kiderült, hogy 

az éttermek teraszainak ekkora tömegre nincs kapacitásuk.

Hogy ki mennyire bátor vagy épp óvatos a vírus miatt, illetve hogy a védettségi igazolvány vajon mekkora biztonsági érzetet ad, arról a fenti videóban megosztották a véleményüket néhányan az utcán mulatozók közül. S bár sokan gyűltek össze, az egyik fiatal férfi szerint akár 2-3 ezren is lehettek az Erzsébet téri italozóegységek körül, pontban fél 10-kor lezárták a pultokat. Igaz, a padokon és a füves területeken ücsörgő baráti társaságok nem rohantak haza homlokegyenest, egy óra múlva viszont már a korábbi zsibongás szépen elcsendesedett.