A szálláshelyek kötelesek elkérni a védettségi igazolványt

2021.04.30. 13:06

Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy szombatig elérhetjük a négymillió beoltottat, ami után minden védettségi igazolással rendelkező vendéget fogadhatnak a hotelek. Ennek viszont előfeltétele a védettségi igazolvány megléte. Foglaláskor ugyan még nem szükséges, bejelentkezéskor 

viszont   a szálláshelyek nemcsak jogosultak, hanem kötelesek is elkérni az oltás meglétét bizonyító plasztiklapot.

Erre hívta fel a figyelmet a  Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azután, hogy  az elmúlt napokban rengeteg negatív hangvételű megkeresés érkezett a szálláshelyekhez az igazolvánnyal nem rendelkező vendégektől.     

A szállodák csak végrehajtják a rendeleteket annak érdekében, hogy a bírságokat, esetleges hatósági bezárást elkerüljék, mert azt már nem élnék túl

– hangsúlyozza közleményük, amely szerint a felelősség a szálláshelyeket terheli, ezért javasolják a jogkövető magatartást, hogy a milliós bírságok, bezárások ne tegyék tönkre a vállalkozásokat. A vendégektől ugyanakkor megértést kérnek, hiszen az átoltottsághoz kötött korlátozások segíthetnek abban, hogy a  járványhelyzet mielőbb véget érjen.

Bár a forgalom a járványhelyzet miatt várakozásaik szerint még nem lesz jelentős, de a fokozatos nyitást elengedhetetlennek tartják, hogy a veszteségeiket csökkenteni tudják a szállodák.