Nyithatnak a nyári táborok

D KOM20170626009
2021.05.15. 15:27
Több százezer gyerek vakációs elhelyezése oldódott meg.

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, hogy ismét lehet nyári táborokat szervezni. A napközis és az ottalvós táborok szervezői felkészülten várták a hírt. A június 15-én kezdődő nyári szünetben közel másfél millió gyerek számára ér véget a tanév, számukra nagyon fontos, hogy szabad nyaruk lehessen. A nyári szünet tizenegy hét hosszú lesz, így komoly fejtörést okozhat a szülőknek, hogy miként oldják meg a gyerekek elhelyezését.

Jó hír mindenkinek

A régóta várt bejelentést nemcsak a szülők és a gyerekek várták már, de a táboroztatók is felfokozott hangulatban fogadták a hírt – mondta el az Indexnek Tóth Béla, a Taborfigyelo vezetője. Emlékeztetett rá, hogy a gyerekek hosszú hónapokig online tanultak, nem találkoztak kortársaikkal, és a korlátozások is megviselték őket. Kell nekik a szabadság, az önfeledt játék és az élmények, amiket a táborok adhatnak meg – mondta a Táborfigyelő vezetője.

Minden évben meg kell tudni oldani a szülőknek, hogy a gyerekek felügyelete biztosítva legyen, amíg ők dolgoznak. Nagyon sokan a koronavírus hatására már kivették a szabadságuk egy részét, és így a nyár megoldása még nagyobb terhet ró a családokra. 

A kínálat nagyon széles, 800 tábor ajánlatai közül válogathatnak a szülők. Csütörtök óta folyamatosak a telefonok, érezhetően nőtt a jelentkezések a nyári táborok valamelyikére.

Két évvel ezelőtt több mint 215 ezer gyerek töltötte el a vakációjának egy részét táborban, míg 2020-ban a koronavírus miatt ez a szám 165 ezer főre csökkent. Idén a táborozók bíznak abban, hogy ismét egyre több család tudja igénybe venni a táboroztatás lehetőségét, amire utal az is, hogy a hivatalos bejelentés óta folyamatosak a táborok foglalásai 

– elemezte Tóth Béla az elmúlt éveket. 

Ezt erősítette meg Kittka András, a Funside alapítója is, aki elmondta, tavaly az alacsonyabb díjszabású táborok iránt a kereslet csökkent, a családok egy része alternatív módon próbálta megoldani a gyerekek nyári elhelyezését, vagy a nagyszülőknél, vagy további home office igénybevételével vészelték át a több mint két hónapot. 

A táborszervező kitért arra is, hogy ugyanakkor a magas árfekvésű táborok iránt a kereslet nem csökkent.

Márciusban, noha nem lehetett biztosra tudni a járvány alakulását, már 90 százalékos volt a drágább táborok foglaltsága.

A táboroztató cég idén újdonsággal rukkolt elő: a fővárosban még egy helyszínen, a Lupa-tónál is várják a gyerekeket, ahol a szabadtéri, vizes programoknak köszönhetően valószínűleg nagy népszerűségnek fog örvendeni.

Kivárás után roham  

Tavaly még mindenkit nagyon váratlanul ért a helyzet, idén sokkal jobban lehetett már modellezni, hogyan készüljünk erre a nyárra, tehát a szervezést már időben elkezdtük annak ellenére, hogy nem tudtuk, kinyithatnak-e a táborok. Így például már télen elkezdődött a helyszín, a programok, illetve a pedagógusok kiválasztása és felkészítése – számolt be a Funside alapítója a táborozók év eleji bizonytalan helyzetéről.

A Táborfigyelő vezetője arról is beszélt, hogy idén rengeteg cég szervez úgynevezett minimalista tábort, amely akár 30 ezer forint alatt marad.

A gyerekek egyhetes vakációja alternatív, olcsóbb programokkal szerveződik, a költséges programelemeket kivették, és kevésbé költséges elemekkel helyettesítették. Így jóval kedvezőbb áron tudják ezeket a táborokat kínálni a szervezők. 

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülők minden esetben figyeljenek oda, hogy csak legális tábort válasszanak, számlával és megfelelő szerződés ellenében köteleződjenek el, a járványügyi és biztonsági előírások betartása így számonkérhető a szervezőktől. 

(Borítókép: Kézműves foglalkozás a noszvaji Erzsébet napközi táborban 2017. június 26-án. Fotó: Komka Péter / MTI)