Nyugodjon meg mindenki, már szállítják a konzultációs íveket

2021.07.02. 18:14 Módosítva: 2021.07.02. 18:17
A nemzeti konzultációs ívek az elkövetkező napokban, hetekben érkeznek meg a háztartásokba, és később lesz lehetőség online kitöltésre, visszaküldésre is – közölte Szentkirályi Alexandra pénteken. Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy Budapesten már meg is kezdték a küldemények kézbesítését.

Szentkirályi Alexandra azt mondta: a mostani lesz a 11. nemzeti konzultáció, amelyre azért van szükség, hogy a kormány – az emberek véleményét megismerve – „egyetértési pontok” alapján dönthessen majd egyebek mellett gazdasági, biztonsági és a családokat érintő fontos kérdésekben.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt bő egy évtizedben sok válság alakította az életet Magyarországon is: ilyen volt a pénzügyi-gazdasági válság, „a máig velünk élő” migrációs válság, valamint a koronavírus-járvány, amelynek harmadik hullámát sikerült letörni az oltásokkal.

hangsúlyozta továbbá, hogy a mostani nemzeti konzultáción augusztus 25-ig várják mindenki véleményét.

A kormány csütörtökön tette közzé a legújabb nemzeti konzultáció tizennégy kérdését, ezekről itt írtunk bővebben.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az M1-en közölte, hogy a nemzeti konzultációs íveket tartalmazó küldeményeket a posta kézbesítői dobják majd be a postaládákba. A küldemény egy válaszborítékot is tartalmaz, ebben augusztus 15-ig díjmentesen lehet visszaküldeni a kitöltött kérdőíveket – ismertette.

Budapesten már el is kezdték a kézbesítést – tette hozzá. 

A mintegy nyolcmillió levelet július végéig minden háztartásba kiviszik – mondta Panulin Ildikó.