Harmadik oltás: napokon belül jön az orvosi protokoll

D ATI20210605006
2021.07.16. 20:58
Várjuk, hogy olyan szakvéleményt adjanak ki az orvosoknak, amely tisztázza, pontosan kit, miért és mivel ajánlatos harmadszorra oltani – jelentette ki Bense Tamás gyermekgyógyász és háziorvos az Indexnek. Hozzátette: napokon belül várható az ezzel kapcsolatos egységes orvosi protokoll.

A kormány lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét augusztus 1-jétől, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre, a második oltás után azonban négy hónapot várni kell, az orvosok ettől eltérhetnek – erről Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő azt is elmondta: arról megoszlanak a vélemények, hogy kell-e harmadik oltás, de félni nem kell tőle, ha pedig az emberek biztonságérzetét növeli, akkor megkapják. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be.

Bense Tamás gyermekgyógyász és háziorvos lapunknak elmondta: szerinte a harmadik oltásnál is az idősebbek a kiemelendőek, hiszen gyengébb lehet az immunitásuk, illetve annak tartóssága szintén kérdéses. Továbbá praktikusnak tartaná az egészségügyi dolgozóknál, és mindazoknál, akik a hivatásuk miatt kapcsolatba kerülhetnek friss fertőzöttekkel.

Felmérés a harmadik oltásról

Az Index megbízásából, a KutatóCentrum által készített online felmérése azt állapította meg: az oltottak fele nem biztos benne, hogy beadatná a harmadik adagot. 

„Az, hogy most alacsony a fertőzöttek száma, nem azt jelenti, hogy nincsenek közöttünk. Egyelőre úgy tűnik, hogy tartósan együtt kell élnünk ezzel a vírussal, tehát feltétlen indokolt lehet a harmadik oltás beadása” – hangsúlyozta Bense Tamás.

Lényeges szempontnak tartja, hogy ki mikor kapta meg az első két oltását, ugyanis a legtöbb gyártó vizsgálata – a második oltástól számítva – egyelőre 6-8 hónap közé teszi a biztos hatékonyság időtartamát, bár vakcinától függően ettől vannak jelentősen eltérő mérések is.

Nemrégiben közölt körképünkben megírtuk, hogy a Magyarországon használt vakcinák meddig adnak védettséget, mit mondanak erről maguk a gyógyszergyártók, illetve hogy állnak a harmadik ismétlő oltáshoz.

Néhány nappal később cikkünk megjelenése után a Pfizer tudományos vezetője bejelentette, hogy a vakcinájuk harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta-variánsa ellen, és megkezdték tárgyalást az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli óvatosságra intette a tagállamait a harmadik oltás miatt, a szervezet szerint egyelőre ugyanis semmilyen tudományos adat nem igazolja, hogy szükség lenne rá. Azt is kifogásként fogalmazták meg, hogy a harmadik oltás növeli az egyenlőtlenséget az országok között, mivel számos fejlődő nemzet még a fertőzés szempontjából legveszélyeztetettebb lakosait sem tudta beoltani.

Bense Tamás szerint bár fontos, hogy a rosszabb gazdasági körülmények között lévő országok lakosai is megkapják az oltást, de semmiképpen sem szabad olyan üzeneteket közvetíteni, ami lebeszélné a harmadik oltásról azokat, akiknél ez kiemelten indokolt lehet. A háziorvos hangsúlyozta: bízzunk a hazai virológusok és szakemberek bölcsességében.

Baja senkinek sem lesz abból, ha harmadik oltást is kap

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség van-e országos antitestmérésre a közvélemény megnyugtatása és az orvosi ajánlások érdekében, Bense Tamás kiemelte: egy alacsonyabb antitest-szint még nem jelenti azt, hogy a beoltott védettsége is alacsony lenne, mint ahogy a magasabb antitest-szint sem garancia arra, hogy valaki száz százalékban védett.

Az emberek oltásra adott reakciója, illetve védekező képessége más és más lehet. Sok minden befolyásolhatja még pluszban, például az adott személy szervezetének általános állapota is. Sokkal kevésbé kaphatja el a vírust egy olyan ember, aki egészségesen táplálkozik, sportol és nincs krónikus betegsége. Garancia persze semmire sincs, matematikai pontossággal azonban nem lehet véleményt mondani, hiszen az emberi szervezet nem így működik

– fejtette ki a háziorvos.

Szakértők az országos antitestmérés mellett

A Semmelweis Egyetem szerdán tette közzé kutatása eredményét, amelyből kiderült: 1195 jelentkezőnél mértek koronavírus-ellenanyagszintet, az esetek 88 százalékában a vakcinák hatásosnak bizonyultak, a pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt kérte, hogy ne vitassák a kutatás eredményét, mert az nagyon alapos és meggyőző.

Többnyire a kínai Sinopharm-vakcina 60 év felettiek körében vizsgált hatékonysága miatt merültek fel kétségek. A Fővárosi Önkormányzat ingyenes antitestmérése azt az eredményt hozta, hogy a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek negyedénél nem elégséges az antitest-szint.

Karácsony Gergely oltási programot akar a harmadik oltásra

Orbán Viktor miniszterelnök rádióinterjújára reagálva Karácsony Gergely főpolgármester kijelentette: nemcsak egyszerűen engedélyezni kell a koronavírus elleni harmadik oltást, hanem kifejezetten oltási programot kell hirdetni a 60 évnél idősebb, Sinopharmmal oltott emberek esetében. Továbbá azt is hangsúlyozta: a kormánynak ki kell mondania azt is, hogy nem olt többet a 60 évnél idősebb korosztályban Sinopharm-vakcinával. 

A Sinopharm hozta az eddigi leggyengébb eredményeket, kiváltképpen igaz ez az idősek esetében. Nekik elsősorban az mRNS vakcinák jelenthetnek megoldást harmadik oltásként, a Pfizer és a Moderna is jól működhet

nyilatkozta Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, virológus az Indexnek. Lapunknak arról is beszélt: nagy szükség lenne egy országos antitest-vizsgálatra annak érdekében, hogy kiderüljön, kik azok, akik valóban védettek.

Sarkadi Balázs orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerinte pozitív fordulat és nagyon bölcs döntés, hogy a kormány augusztus 1-jétől lehetőséget ad a harmadik oltás felvételére. Az Indexnek arról is beszélt: ma már kijelenthető, hogy az idősebb korosztályt nem szabadott volna Sinopharm-vakcinával beoltani, mert még májusban is csak 60 éves korig vizsgálták a kínai vakcina hatékonyságát. Az akadémikus és csapata korábban már jelezte a döntéshozóknak, hogy az adataik alapján az idős korosztályt kevésbé védi a Sinopharm.

Barcs István mikrobiológus az Indexnek azt mondta: a kormány racionális döntést hozott a harmadik oltásról.

Ahogyan a kormányfő is elmondta: azt biztosan tudjuk, hogy a harmadik oltás nem fog ártani

– fogalmazott Barcs István, aki szintén úgy gondolja, hogy szükség lenne az államilag támogatott, tömeges antitest-vizsgálatokra.

Korábban Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter közölte: a kormány nem tervezi, hogy országos ellenanyag-mérési programot indít, ez mindenkinek a saját döntése, és magánúton tudja ellenőrizni.

(Borítókép: Egy főorvos beolt egy férfit a kialakított oltóponton Nagykállóban 2021. június 5-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)