Komoly bírálatok Magyarországnak az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentésében

GettyImages-1149034099
2021.07.20. 16:47
Az Európai Bizottság közzétette második uniós szintű jogállamisági jelentését, amely az EU egészének vizsgálata mellett az egyes tagállamokat külön fejezetekben értékelte – adta hírül közleményben a testület.

A 2021. évi jelentés a tavaly szeptembertől vizsgálta a fejleményeket, és azt állapítja meg, hogy a tagállamok összességében számos pozitív eredményt értek el. Ugyanakkor továbbra is fennállnak, sőt, egyes tagállamok esetében növekedtek az aggályok olyan területeken, mint amilyen az igazságszolgáltatás függetlensége és a média helyzete. A 2021. évi jelentés négy fő területre összpontosított:

  • az igazságszolgáltatási rendszerekre;
  • a korrupcióellenes keretrendszerre;
  • a médiapluralizmusra és médiaszabadságra;
  • valamint a fékekkel és ellensúlyok intézményi kérdéseire.

Az évente kiadott jogállamisági jelentés a nemzeti hatóságokkal és az érdekeltekkel folytatott szoros párbeszéd eredménye – áll a közleményben. Az országlátogatások során a Bizottság a nemzeti hatóságokkal, köztük az igazságügyi és a bűnüldöző hatóságokkal, valamint más érdekelt felekkel, így például újságíró-szövetségekkel és civil társadalmi szervezetekkel is megvitatta a jogállamisági fejleményeket.

A Magyarországra vonatkozóan a következőket állapítja meg a jelentés:

– Igazságszolgáltatás:

olyan új, az igazságszolgáltatási rendszert érintő fejlemények következtek be, amelyek további aggályokat vetnek fel az eddigieken túlmenően. Konkrét példaként említi a jelentés, hogy az új szabályok alapján az Alkotmánybíróság tagjait a szokásos eljárás mellőzésével lehet a Kúriára kinevezni.

Bírálatként rögzítették azt is, hogy a bírói függetlenség megerősítésére irányuló korábbi ajánlásra nem történtek megfelelő intézkedések.

– Korrupció:

A korrupcióellenes stratégia végrehajtása folyamatban van, hatóköre azonban továbbra is korlátozott – áll a bizottsági jelentésben.

Továbbra sem történtek intézkedések a közigazgatás felsővezetésében megjelenő klientizmus, favoritizmus és nepotizmus kockázata, valamint az üzleti és politikai szereplők közötti kapcsolatból eredő kockázatok tekintetében.

A független ellenőrzési mechanizmusok továbbra sem elégségesek a korrupció felderítéséhez.

Bár a korrupciós ügyekben magas a vádemelések aránya, és 2020 óta eljárás indult néhány magas szinten elkövetett korrupciós ügyben, továbbra is kevés eredmény születik a magas rangú tisztviselőket és azok közvetlen környezetét érintő állítások kivizsgálása terén.

– Média:

A médiapluralizmus változatlanul veszélyben van. Továbbra is fennállnak a Médiatanács függetlenségével és hatékonyságával kapcsolatos aggályok.

Az állami hirdetések, melyek jelentős mennyiséget képviselnek, továbbra is lehetővé teszik a kormány számára, hogy közvetett politikai befolyást gyakoroljon a médiára.

Ami a fékek és ellensúlyok rendszerét illeti, változatlanul aggályos a jogalkotási eljárás átláthatósága és minősége.

(Borítókép: Arne Immanuel BÃnsch / picture alliance / Getty Images)