Már közel 900 ezren kitöltötték a nemzeti konzultációt

2021.08.12. 18:35 Módosítva: 2021.08.12. 18:35

Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet − jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön. A közösségi oldalán megosztott videóban elmondja, hogy a határidőig, augusztus 25-ig minél többen fejtsék ki véleményüket a konzultáció segítségével.

Ez azért is fontos, mert a válaszok, ahogy a korábbi konzultációk esetében, most is irányadók lesznek a kormányzat számára 

− fogalmazott a szóvivő, aki emlékeztetett arra is, hogy postai levél formájában vagy elektronikus úton is ki lehet tölteni a konzultációt.

Hozzátette, hogy a kérdések számos fontos, mindannyiunkat érintő témákat érint, mint a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelem, a gyermekvédelmi törvény, a bevándorlás ügye, a koronavírus elleni védekezés, illetve egyes gazdasági kérdések.