Kiengedték a kórházból Schobert Norbertet, de saját felelősségre

2021.09.03. 21:37

Schobert Norbert augusztus 26-án lett rosszul a reggeli futása után, a fitneszguru stroke-ot kapott és kórházba szállítását követően azonnali műtétet kellett rajta végrehajtani, azonban most saját felelősségére hazaengedték – számol be róla a RTL Fókusz című műsora.

Az Index korábban hírül adta, hogy Schobert Norbert a szokásos reggeli futása után a házuk előtt összeesett, szerencséjére a felesége még éppen otthon volt, így azonnal segítséget hívott. Mentőhelikopter érkezett, ami az Amerikai úti kórházba vitte.

Kapcsolódó

Csak annyira emlékszem, hogy megérkeztem a ház elé a kutyával, odaléptem az ajtóhoz és már nem tudtam beütni a kódot, elfeküdtem, nem tudtam a teljes jobb oldalamat mozgatni és a kérdésekre válaszolni 

– emlékezet vissza történtekre a fitneszedző, aki arról is beszélt, hogy lehet, hogy huszonöt éve példakép volt, ám azóta eltelt huszonöt év és nem fordított elég gondot arra, hogy rossz szívbillentyűvel született, nem foglalkozott semmivel, csak a feladataival.