Gyurcsány Ferenc kíváncsi, hogy kerülhette el a börtönt

2021.09.08. 13:12 Módosítva: 2021.09.08. 19:38
Nézzük meg, miért is nem ülünk még mindig börtönben! – invitálta játékra követőit Gyurcsány Ferenc, aki szerint ennek csak három lehetséges oka lehet. Hogy mi a helyes válasz, azt a kommentelőkre bízta.

Gyurcsány Ferenc mindent elkövet a közösségi médiában, hogy növelje pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) népszerűségét. Követőit ma sem hagyta cserben, szavazásra invitálta őket. 

Leszámolás vagy elszámoltatás? Ez itt a kérdés

– írta ma délelőtti posztjában Gyurcsány Ferenc. 

Akik tizenegy év Fidesz-kormányzás után most 2010 előtti ügyeket akarnak elszámoltatni a következő kormánnyal, azok mintha leszámoltatást akarnának

– folytatta a pártelnök, majd a minden eldöntő kérdést is feltette.

Nézzük meg, miért is nem ülünk még mindig börtönben!

– javasolta Gyurcsány, majd három különböző válaszlehetőséget is megadott:

  1. Orbán tudatosan elszabotálta az elszámoltatást, valamilyen alkut kötött velem. Ezek szerint Orbán lepaktált titokban az ördöggel. De miért?
  2. Orbán el akart számoltatni. Mindent megtett ennek érdekében. De túljártam az eszén. Nem annyira ura a helyzetnek, mint gondolják, és nem annyira ügyes és okos, mint szeretné, hogy higgyenek róla.
  3. Orbán elszámoltatott. Volt vizsgálat, volt eljárás. De nem találtak jogsértést.

Mindhárom válaszlehetőségre sokan szavaztak, de vannak olyan kommentelők is, akik szerint Soros György áll a háttérben.

A DK elnöke egyébként nemcsak Facebookon, de időről időre kocsmákban is közösséget épít, az Index alig egy hónappal ezelőtt ellátogatott a Fussunk össze Budapesten, fiatalok! címmel meghirdetett eseményre, ahol végre testközelből is megnézhettük, milyen az igazi Gyurcsány-show.

harminc év alattiak számára meghirdetett kampányrendezvényen egy fiatal lány lapunknak arról beszélt, hogy a DK elnöke „nagyon érti a közösségi médiát”, ő volt az első politikus, aki chatbotot indított (a Facebook üzenetküldő rendszerében egy robot úgy kommunikál velünk, mintha Gyurcsánnyal beszélgetnénk). Mint mondta, azért iratkozott fel rá anno, mert jegyet lehetett nyerni vele a Sziget Fesztiválra, de azóta is szokott néha írni neki az egykori miniszterelnök.