Mutatjuk, ki nyerte a miniszterelnök-jelölti vitát az Index olvasóinál

2021.09.13. 18:15

2006 óta először rendeztek miniszterelnök-jelölti vitát Magyarországon, még ha csak az ellenzéki oldal szereplőivel is, de újra kormányfőaspiránsok feszültek egymásnak. Karácsony Gergely, Jakab Péter, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András próbálták meggyőzni a választókat.

A vitán három nagyobb területet jártak körbe:

  • Mitől lesz hazánk sikeresebb és gazdagabb?
  • Hogyan lesz Magyarország egészségesebb?
  • Hogyan lesz Magyarország tisztább, például a jogállamiság és a korrupció területén?

Török Gábor politológus úgy fogalmazott az Indexnek írt véleménycikkében, hogy

az egész inkább hasonlított egy szépségversenyre, mint politikai vitára. A főszereplők többször is felvonultak, mindenki igyekezett az előnyösebb oldalát megmutatni, amint a kamera rá szegeződött, szinte mindig ugyanazt hangsúlyozta, ugyanazt erősítette. Látszólag tehát nem is egymással mérkőztek, hanem a saját pozicionálásukkal, imázsukkal foglalkoztak.

Rögtön a vita után szavazást indítottunk olvasóink körében, a voksolást 17 órakor lezártuk. Azt a kérdést tettük fel, hogy melyik miniszterelnök-jelölt volt a legmeggyőzőbb.

Több mint tízezer szavazat érkezett, a végeredmény:

  1. Fekete-Győr András: 4027 szavazat,
  2. Márki-Zay Péter: 3035 szavazat,
  3. Jakab Péter: 1569 szavazat,
  4. Karácsony Gergely: 1136 szavazat,
  5. Dobrev Klára: 1024 szavazat.