Dobrev Klára elszámoltatásra és kormányzásra készül

2021.09.20. 15:59

A budai Széll Kálmán téren adta le szavazatát Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón Kálmán Olgával közösen az ellenzéki előválasztás tétjéről és teendőiről beszéltek.

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint már az összegyűlt tömeg is mutatja, hogy a magyarok ki vannak éhezve arra, hogy végre beleszólhassanak a haza sorsának alakulásába.

Ezt vette el tőlünk a Fideszre szabott, igazságtalan választási rendszer, és ezt adja most vissza az ellenzéki összefogás, és az ennek első lépéseként megrendezett előválasztás, melynek valódi tétje, hogy a győzelem után tudunk-e kormányozni is, képesek leszünk-e az Orbán-kormány leváltása után lebontani az Orbán-rendszert is.  Én nemcsak győzelemre, hanem elszámoltatásra, kormányzásra és a rendszer módszeres lebontására is készülök  – jelentette ki Dobrev Klára, aki arra kért minden változást akarót, hogy vegyen részt az előválasztáson.

Kálmán Olga arról beszélt: a legfontosabb céljuk, hogy a legalkalmasabb jelöltek álljanak fel az Orbán-rendszer korrupt politikusaival szemben. Meg akarják mutatni, milyen lehet ez az ország Orbánék elnyomó rendszere nélkül. Azt szeretnék, ha Magyarország Európához, a demokratikus köztársaságokhoz tartozna, nem a keleti diktatúrák sorába beállna be.

Nem kérdés, ha önök megmondják, hogy kiben látják az erőt és az elszántságot, akkor 2022-ben el fogjuk küldeni Orbán Viktort és az ő rendszerét, és onnantól jön az igazi feladat: kormányozni

– jelentette ki. Szavai szerint csak egy ember van, aki nem csak győzni tud, de kormányozni is: Dobrev Klára.

A Széll Kálmán téren a DK megjelent két politikusa mellett a XII. jelöltjükre, Komáromi Zoltánra is szavazhatnak az előválasztáson résztvevők.