Megerősödve jöttünk ki a versenyből – Gyurcsány Ferenc is értékelt

BP-4380
2021.10.18. 14:35 Módosítva: 2021.10.18. 14:54

Az előválasztás szabályait a hat ellenzéki párt alkotta meg, mégpedig úgy, hogy abban nincs kisbetűs rész, emiatt tehát el kell fogadni az eredményt – mondta a vasárnapi miniszterelnök-jelölt választást értékelve Gyurcsány Ferenc hétfői facebookos videójában. 

Felidézte a DK megalapításának időszakát és a pártépítés fontosabb állomásait, a végkifejletről szólva pedig úgy fogalmazott, hogy 

mostanra az ellenzéki pártok világában nekünk van a legnagyobb delegációnk Brüsszelben, nekünk van a legnagyobb frakciónk a budapesti városházán, és most kétség nélkül mondhatom, hogy a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, önmagában is kormányozni képes párt az ellenzéki oldalon. Mi ebből a versenyből megerősödve jöttünk ki.

Ennek alátámasztására (a legtöbb) 32 egyéni képviselőjelöltjüket említette. A tegnap zárult előválasztásról azt mondta, száz ellenzéki szavazóból 43 az egyetlen állva maradt párt jelöltjére szavazott. Gyurcsány úgy emlékszik vissza, hogy hónapokkal korábban nem ez volt a várakozás, mégis menet közben erősödtek,

pokoli jól teljesített Klára is és pokoli jól teljesített a párt is.

A párt szerinte folyamatos küzdelemben él. Most azért küzdenek, hogy jövő tavasszal a választások után legalább száz ellenzéki képviselő legyen a parlamentben. A 106 egyéni körzetnek legalább a felét illene megnyerni. Ha a parlamentben megvan a jelenlegi ellenzék többsége, akkor tud az új kormány megfelelően működni. Ha megvan ez a többség, majd mi választhatunk kormányfőt – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A győzelemre azonban csak akkor van esélye az ellenzéki összefogás résztvevőinek, ha képesek lesznek együtt maradni. 

(Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)